(FN) A Mol Rt. közgyűlésén - a várakozásoknak megfelelően - a tulajdonosok megszigorították az ellenséges felvásárlás szabályait, elfogadták a gázüzletág külön társaságokba szervezését lehetővé tevő alapszabály-módosítást és új tagokat választottak az igazgatóságba. Az új alapszabály szerint 2 százaléknál nagyobb tulajdonrész megszerzését már be kell jelenteni, 25 százalék fölött pedig az elmúlt egy év legmagasabb tőzsdei árán felvásárlási ajánlatot kell tenni a többi részvényre. Az ajánlat a részvények 50 százalékának megszerzése esetén érvényes. A részvényesek elfogadták a gázüzletág leválasztást lehetővé tevő alapszabály módosításokat is. Igazgatósági taggá választották Csányi Sándor OTP elnököt, Andrási Miklóst az ÁPV Rt. vezérigazgató helyettesét. Egy kisrészvényes felvetette azt is, hogy szerinte nem Csányi Sándor a legalkalmasabb igazgatósági tag a Mol-nál, ezért arra tett javaslatot, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt válasszák a testületbe.
Ajánlott videó
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 12:57 Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
