Szórakozás

„Pofátlanság, amit Keresztes Ildikó tett”

Kigolyózta magát az Operettszínház Elfújta a szél című musicaljéből Keresztes Ildikó. Az X-Faktor volt zsűritagja helyett a csillogó tehetségű fiatal színésznő, Nádasi Veronika személyesíti meg Mummyt, a dadát.

A Bors információi szerint az énekesnő ugyan akarta a szerepet, de arra már nem vette a fáradságot, hogy elmenjen a meghallgatásra.

„Még nem ocsúdtunk fel a döbbenettől, amit ez az eset okozott. Ritkán fordul elő, hogy valaki veszi a bátorságot, és szó nélkül cserbenhagyja a stábot. Tudtuk, hogy Ildikó is szeretné a szerepet. Azt csak sztárallűrnek tekintettük, hogy a szövegkönyvért és a kottáért sem jött be, leadták a nevére a portán, ahonnan elvitte. Az azonban, hogy a megbeszélt időpontban nem jött el a meghallgatásra, több, mint szeszély: pofátlanság” – mesélte a napilapnak a színház társulatának egyik tagja.

<
(Fotó: RTL Klub)

A színház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor azonban azt állítja, hamar túltette magát az eseten.

„Nem örülünk neki, hogy ez a dolog történt, de ebben az agybajos, mentálisan beteg világban bármi előfordul. Én már meg sem lepődöm. Nincs bennem harag, semmi sem történik véletlenül. Mummy szerepére egy csodálatos hangú, kivételes tehetségű színésznőt, Nádasi Veronikát választottuk, akinek a hangi adottságai egészen kivételesek. Fehér nő afro-torokkal” – jelentette ki.

Keresztes Ildikó nem kommentálta a történteket, de készülő könyvéből talán megkapjuk a választ erre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik