Szórakozás

Keresztes Ildikó nem szeret rocker előtt vajúdni

keresztes ildikó (keresztes ildikó)
keresztes ildikó (keresztes ildikó)

Az X-Faktor mentora kivirult attól, hogy intim kapcsolatba került Köteles Leanderrel.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatására, az A Dal című műsorra készülő énekesnőn látszik, hogy jó formában van: nevetgél, mosolyog, lerí róla, hogy boldog. A környezetében lévők most azon gondolkoznak, milyen változás történt Ildikó életében, megfejtés azonban egyelőre nem született. Sokat elmond azonban, hogy a Nem akarok többé játszani című dalt egy ifjú kollégája írta számára: Köteles Leander, a Leander Rising nevű együttes frontembere.

“Sorsszerű, hogy mi találkoztunk egymással. Az ember ilyenkor nagyon szemérmes, egy dal felvétele intim dolog. Nem szeretem, amikor idegen emberek hallgatják a vajúdásomat, de hamar kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Olyan típus, aki hagy nekem szabadságot. Vicces volt látni, hogy miközben egy kőkemény rockzenekar frontembere, velem nagyon csöndes, sőt néha noszogatni kell, hogy beszéljen. Még az is lehet, az elején megijedt tőlem, és a szakmai tapasztalatomtól. Nyilvánvalóan nem utoljára találkoztunk, de még kóstolgatjuk egymást” – mondta a Blikknek Keresztes Ildikó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik