Kultúra

Beperelték Kevin Costnert egy improvizált nemi erőszak-jelenet miatt

Robin L Marshall / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Robin L Marshall / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A dublőr szerint fogalma sem volt róla, hogy mi fog történni.

Szexuális visszaélés, szerződésszegés és ellenséges munkaközeg miatt indított pert Kevin Costner és filmje, a Horizont 2 producerei ellen egy dublőr, akinek a vádak szerint úgy kellett leforgatnia egy nemi erőszakot ábrázoló jelenetet, hogy nem szóltak neki előre, mi fog történni – írja a Variety.

Devyn LaBella a főszereplő, Ella Hunt dublőre volt, tavaly májusban forgatták a Horizont: Egy amerikai eposz második részét, amelyben a Hunt által alakított karaktert, Juliette-t az egyik jelenetben megerőszakolják. Ezt rendben le is forgatták, akkor még Hunt részvételével és beleegyezésével. Costner azonban eltérve a forgatókönyvtől kitalálálta, hogy egy másik férfi karakternek is meg kéne erőszakolnia Juliette-et, ám Hunt visszautasította a felvételt. Ekkor hívták a díszletek közé LaBellát, hogy vele forgassák le Hunt jeleneteit, ám a dublőr szerint senki nem szólt neki arról, hogy mit vesznek épp fel, neki pedig fogalma sem volt, mivel nem volt benne a forgatókönyvben.

Elmondása szerint Costner csak annyit mondott neki, hogy feküdjön le a forgatási helyszínként használt vagonba, majd egy másik férfi színész eljátszotta, hogy megerőszakolja, durván leszorította a dublőrt a földre, felhúzta a szoknyáját, és nemi erőszakot imitált, Costner pedig hosszasan, több szögből vette a jelenetet.

LaBella szerint több ponton megszegték ezzel a szerződését: a meztelenkedést vagy szexuális aktus imitálását tartalmazó jelenetekről legalább 48 órával korábban értesíteni a színészeket, kell hozzá a beleegyezésük, ráadásul intimitás-koordinátor nélkül le sem forgathatták volna a jelenetet, ő azonban nem volt a helyszínen. LaBella szerint ráadásul a forgatás is nyílt volt, pedig az ilyen jellegű jeleneteknél az a bevett szokás, hogy a lehető legkevesebb stábtag tartózkodik a felvétel idején a jelenetnél, hogy így biztosítsanak minél intimebb körülményeket a színészeknek.

Aznap kiszolgáltatottá, védtelenné tett és elárult egy olyan rendszer, amely profizmust és biztonságot ígért. Ami velem történt, összetörte a bizalmamat, és örökre megváltoztatta azt, hogyan viszonyulok ehhez a szakmához

– nyilatkozta a dublőr, aki hozzátette, terápiára kellett járnia a történtek után.

Costner tagadja a vádakat, az ügyvédjén keresztül eljuttatott közleményében arról beszélt, rendkívül fontos számára, hogy a forgatásain mindenki komfortosan érezze magát, ám LaBella állításai hamisak és teljesen ellentmondásosak. Ebből az is kiderült, hogy Costnerék álláspontja szerint közölték vele előre, mi fog történni, ráadásul a jelenet után sem panaszkodott senkinek, úgy tűnt, jó hangulatban van.

Costner borzasztóan drága szerelemprojektjéről korábban itt írtunk:

Kapcsolódó
Kevin Costnernek már nemcsak a háza, az egész karrierje forog kockán
Csúfos bukásnak tűnik Kevin Costner 30 éven át tervezett westerneposza, a Horizont, amelybe a rendező-főszereplő a saját pénzét is beletette, veszélybe sodorva pályafutása alkonyi éveit. Miért kockáztatott ennyit?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik