Szórakozás

Elhagyja a Földet Leonardo DiCaprio

Leonardo DiCaprio (leonardo dicaprio)
Leonardo DiCaprio (leonardo dicaprio)

Hozzávetőleg 350 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy űrutazás Leonardo DiCaprióval a hagyományosan a cannes-i filmfesztivál alatt az AIDS-kutatások támogatására megrendezett jótékonysági esten.

Az amfAR csütörtökön 20. alkalommal tartotta meg AIDS-gáláját a francia tengerparton fekvő Antibes-ban. A cannes-i filmfesztivál nyitófilmjének főszereplője, Leonardo DiCaprio itt is főszerepet vállalt: a résztvevők egyebek mellett közös űrutazásra is licitálhattak vele. Mint Sharon Stone elmondta: a győztes három napot tölt DiCaprióval készülve az űrkalandra Új-Mexikóban, majd a Virgin Galactic fedélzetén együtt látogatnak ki az űrbe.

Az aukció katalógusa szerint DiCaprio és a győztes licitáló az első ezer ember között lesz, akik a magánűrhajóval elhagyják a Földet.

A licitálást 1,2 millió euróval a Monacóban élő 37 éves Vaszilij Kljukin nyerte. Az ingatlanüzlettel foglalkozó orosz férfi elmondta: mindig is szeretett volna kijutni az űrbe. „Most aztán tényleg le kell szoknom a dohányzásról” – tette hozzá.

Az űrrepülésre további két jegyet 1,8 millió euróért adtak el a jótékonysági esten, amelyen összesen 25 millió euró gyűlt össze, a tavalyi bevétel több mint duplája.

A gálán a fesztivál zsűrjének két tagja, Nicole Kidman és Christopher Waltz is megjelent, továbbá ott volt Kylie Minogue, Janet Jackson, Adrien Brody, Jessica Chastain és Goldie Hawn is.

A műsort a „Goldfinger” című dalt éneklő Shirley Bassey és a Duran Duran fellépése színesítette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik