„Sosem tudom, hogy azért diszkriminálnak, mert cigány vagyok vagy azért mert vak” – mondja Balogh Róbert, és mi mások helyett kezdünk szégyenkezni. Egy aprócska szobában ülünk a Vakok Intézetében, velünk szemben az ország egyetlen látássérült rádiótulajdonosa, aki sosem látott többet az árnyaknál.
“Vagy azért, mert cigány vagyok, vagy azért, mert vak”
Fotók: Neményi Márton
A demecseri Balogh házaspárt nem érte váratlanul, hogy a fiuk szinte teljesen vak, korábban már született egy lányuk hasonló látásproblémával. Azt azonban nehezen tudta megemészteni a család, amikor a világban amúgy is nehezen boldoguló Robi iskolaköteles lett, megfelelő iskola azonban csak Pesten volt. A nagyszülők tiltakoztak a legjobban, „még ha királynak tanítják, akkor se adjátok be” – hallatszott a féltés, de a nyolc általánost felnőtt korban végző vasutas apa tudta, milyen az, ha valaki már az elején lemarad.
Robi tehát nem maradt le, sőt annyira belelendült, hogy meg sem állt az ELTE szociális munkás szakáig. Az egyetem mellett elvégzett egy gyógymasszőrtanfolyamot – ehhez képest jelenleg egy gyertyakészítő üzemben dolgozik hat órában. „Ezt is a Vakok Intézete üzemelteti. Nem keresek sokat, de itt legalább lakást is kapok” – mutat körbe a nyolc négyzetméteres szobájában. Tiszta Malibu az egyik fal, havi 28 500-ért nem is sok. Cserébe teljes ellátást és biztonságot kap, „bár a wifi néha szaggat”.
Tiszta Malibu
Nem mellékesen Robival lakhat Marcipán is, a négylábú iránytű. Amikor a kutyáért jelentkezett, több száz kérdésre kellett válaszolnia, hogy illeszkedjenek a személyiségek, ehhez képest elsőre egy Napóleon nevű kutyát jelöltek ki mellé. A hadvezér névrokona viszont lusta volt és megbukott a Robival közös vizsgán. Van, aki nem engedheti meg magának, hogy csak akkor vezessen, ha kedve van.
Így jött Marcipán, akivel már simán ment a vizsga és simán megy az élet is. „Koncertre és hegyet mászni nem viszem magammal, egyébként mindenhová elkísér” – pihenteti Robi kezét a fekete kutyán. A labrador épp továbbképzésre vár, ugyanis a magasabb terepakadályok elkerülik a figyelmét, Robinak pedig elege van a lefejelt postaládákból.
Ahogy azt is nehezen viseli, hogy ő sehol sem indul tiszta lappal. Az állásajánlatok csak addig érvényesek, amíg személyesen meg nem jelenik a meghallgatáson. Legutóbb az egyik cégvezető nem is kertelt, közölte, hogy azért nem Robit veszik fel, mert neki kevésbé hinnének az ügyfelek. Ilyen esetekre ugyan ott lenne az Egyenlő Bánásmód Hatóság, de Robi már belefáradt abba, hogy minden olyan esetben szóljon, amikor egy-egy bevásárlásnál azt tapasztalja, hogy a biztonsági őr a nyomába szegődött.
Egér nélkül készül a playlist
„Ez a pozitívuma a vakságnak, sok hátrányos megkülönböztetést észre sem veszek” – vicceli el a dolgot a felsőfokú lovári nyelvvizsgával rendelkező romarádiós. Robi ugyanis netes rádiót gründol már évek óta (épp műsorvezetőket vár). „A barátnőm pont paradicsomot evett, mikor a nevet kerestük, így lett Paradicsom, majd váltottunk, és most Cigány Paradicsom néven hallatszunk.”
Szobájában három laptop, a gépeken beszélő szoftver segít Robinak, billentyűzete hagyományos, megtanulta kezelni. Írja a Vakonlátó blogot, tanul rádiózni is, az ECDL-vizsga már megvan, csak azt nem tudja, miből tudja majd üzemeltetni a rádiót. Egy alapítványt hoz éppen létre – romák és nem romák dolgoznak majd benne együtt – csak a pályázatok kellenek, hogy jusson legális szoftverekre és zenére.
Amikor nem rádiózik, akkor beadványokat ír, hogy a szintén látássérült barátnő is beköltözhessen Robihoz, egy „házastársi szobába”, valamint sportolni jár. „Régebben atletizáltam, a távolugrásnál mindig ki kellett számolni, hogy hányadik lépésnél ugorjak. Most egy vakoknak kifejlesztett küzdősporttal próbálkozom” – mondja az árnyékvilág elszánt harcosa.
Robi és Marcipán
Balogh Róbert ki akar törni, mert most még az álmai is színtelenek, épp olyanok, ahogy Robi a világot látja.
