Sport

Kiütötték az olimpiai bajnok vízilabdázót

A vízilabda kemény, férfias sport. De ennyire? A vasasos Dr. Steinmetz Ádámot szemüregcsonttöréssel kezelik a hétvégi Debrecen elleni rangadó után. A klub a szövetséghez fordult.

Parázs meccsen nyert a hazai csapat a szombati Debrecen-Vasas OB1-es vízilabdabajnokin (10-9), ráadásul a fővárosi klub két játékosa is súlyos sérülést szenvedett az első negyedben.

Dr. Steinmetz Ádámot a 91. másodpercben ütötte ki egykori csapattársa Vindisch Ferenc. Athén olimpiai bajnoka azonnal elhagyta a medencét, jelenleg orbita (szemüregcsont)-töréssel kezelik, esetében még nem tudni, hogy sérülése maradandó egészségkárosodással jár vagy sem. Takács Bálint olcsóbban megúszta, őt a jobb szeme alatt pedig három öltéssel kellett összevarrni – számolt be a klub honlapja.

Steinmetznek jelen állás szerint minimum másfél hónapot kell kihagynia, míg a Vasas ifjú védőjátékosára hozzávetőleg egyhetes kihagyás vár. A fővárosi klub állítja, mindkét sérülést az ellenfél szándékos ütése okozta. Ezért, illetve mert a játékvezetők véleményük szerint nem a szabályok szerint jártak el, a Vasas levélben fordult a szövetséghez.

Állításukat az esetekről készített bizonyító erejű videofelvétellel igazolták.

Vindisch a Nemzeti Sport hasábján csak annyit jegyzett meg az esettel kapcsolatban, hogy volt adok kapok közte és Steinmetz között. “Gyorsúszásról váltottam hátúszásra amikor eltaláltam. Nem volt szándékos az ütés, eddig nem is tudtam, hogy mi lett a következménye. Nem állt szándékomban sérülést okozni. Tévedés azt gondolni, hogy a Vasas-játékosok adósaink maradtak” – nyilatkozta a 2 méteres, közel 100 kilós átlövő.

Ami tény, a debreceniek közül senki nem került kórházba. Steinmetz ugyan visszaállt, végigjátszotta a meccset, de immár világos, sérülése nyolc napon túl gyógyul, egy hétig vízbe sem mehet, fáj és eléggé érzékeny a szemgolyója, de a kettős látása már megszűnt.

A Vasas levél után nyilván összeül a fegyelmi bizottság – meg amúgy is -, amely döntéséről természetesen beszámolunk.

Dr. Steinmtz Ádám 34 évesen még mindig a Vasas erőssége – most 1.5 hónapig nem lesz az
Fotó: MTI

Azt is tudni kell, a debreceni edzőtől, Varga Tamástól nem áll messze a verekedés, így nem lehet azon sem csodálkozni, hogy ahogy a Vasas játékosok nyilatkoztak a meccs után: “az elején megpróbálták megfélemlíteni” az ellenfelet.

Emlékeztetőül: a 2002-es bajnoki döntő utolsó mérkőzésének befejezése előtt 11-9-es Honvéd vezetésnél, az akkor még Vasasos Varga öccsével Zsolttal, Hesz Mátével és Mátyás Zoltánnal verekedést kezdeményezett a vízben. Varga úgy megütötte Kiss Gergelyt, hogy a válogatott egykori balkezes bombázója kettős arccsonttörést szenvedett.

Viszont az méltatja leginkább a vízilabdázókat, hogy képesek felülemelkedni a meccs hevében olykor elborult aggyal elkövetett atrocitásokon is. Varga Tamás Kiss Gergellyel egy csapatban nyert két olimpiai bajnoki címet Athénban és Pekingben…

A horrorsérülés 2000-ből

2000-ben bajnoki döntőt játszott a BVSC és az FTC vízilabda-csapata, s Ibolya Tamás, fiatal BVSC-s játékos – emlékei szerint Hesz Mátétól – súlyos herezacskó-sérülést szenvedett. Hihetetlen, de a tízcentis szakadás ellenére Ibolya a vízben maradt, extázisban játszott, csak a cserénél érzékelte, milyen nagy baj is történt. A hátán még – hab a tortán – egy harapásnyommal vitték a MÁV Kórházba megoperálni. Ibolya ügye nagy port kavart, mindenki megszólalt pro és kontra az ügyben, aki számít a vízilabdában. Egyesek szerint ez már tényleg megengedhetetlen eset volt, míg mások azt bizonygatták, a nemi szervek rángatása (és az abból eredő sérülések) még belefér a játék harcosságába. Annál is inkább durva az ügy, mert a vízilabdázókon mindig két alsónadrág van, tehát el tudjuk képzelni, micsoda adok-kapok mehet ott a víz alatt. Ibolya nem hagyta abba a játékot, sőt már a következő mérkőzésen szerepelni akart, az orvosi tiltás ellenére. A játékos 2009-ben, 35 évesen vonult vissza, és dániai konzulként dolgozott tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik