Belföld

Így telik egy átlagmagyar napja

unatkozó pár (unalom, pár, kapcsolat, munka, otthon)
unatkozó pár (unalom, pár, kapcsolat, munka, otthon)

Öt és fél órával többet alszunk, mint amennyit dolgozunk. Semmittevésre 2, fogmosásra 3, intim együttlétre 4 percünk jut. Villámszexben nagyon, higiéniában már kevésbé vagyunk erősek.

Napi 8,5 órát alszunk, munkával mindössze 3 órát töltünk, a tévét két órán át bámuljuk, a gyerekkel viszont csupán félórát foglalkozunk. Ezek után talán nem meglepő, hogy szexre és kocsmázásra alig pár perce jut egy átlagmagyarnak – legalábbis ez derül ki a KSH 2009–2010-es időmérleg-statisztikájából.

A nemrég megjelent felmérés a 10-84 éves korosztály napi időfelhasználását vizsgálta, az előbb említett számok pedig korra, nemre, végzettségre, lakhelyre való tekintet nélküli átlagot jelentenek.

Tükröm, tükröm…

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal nagyjából 10 évente hajt végre időmérleg-felvételt. A legutóbbi a 2009. október 1-jétől 2010. szeptember 30-ig terjedő időszakot fogta át, és 3420 15–74 év közötti férfi és 4169 nő interjúmódszerrel felvett időmérlegnaplójának eredményeire épült. A felvétel ennél tágabb korcsoportra (10–84 évesekre) terjedt ki.

Az időmérleg-vizsgálat hagyományosan három fő mutatószámkört használ: az első és legfontosabb a teljes népesség átlagos napi időráfordítása egy adott tevékenységre („A” mutató). A továbbiak az adott tevékenységet a teljes sokaságból az adott napon végzők aránya („B” mutató), illetve a tevékenységet végzők napi átlagos időráfordítása az adott tevékenységre („C” mutató). (Ez utóbbi arról árulkodik, hogy azok az emberek, akik egy átlagos napjukon egy adott tevékenységgel valóban foglalkoztak, arra a bizonyos tevékenységre mennyi időt szántak. Lásd a kocsmás, valamint a gyerekes példánál.)

Alvással, evéssel és az egyéb fiziológiai szükségletek kielégítésével 2010-ben, egy átlagos napon 712 percet (majd’ 12 órát) töltött a lakosság. Az úgynevezett szabadon végezhető tevékenységekre, tehát azokra a dolgokra, amelyeket szívesen, nem pedig kötelességből vagy szükségszerűségből végzünk, átlagosan 268 perc (4,5 óra) jutott.

Tudjuk le a kötelezőt! – alvás, munka, tanulás, háztartás, tisztálkodás

A legtöbb időnk – bármily hihetetlen – az alvásra megy el. 507 percet – csaknem 8,5 órát – alszunk naponta, miközben jó, ha 3 órát dolgozunk. Ha országos összehasonlításban nézzük, a statisztika még meglepőbb: a budapestiek és a diplomások töltik a legkevesebb időt a munkahelyen, a nők ráadásul átlagban 7 perccel még így is kevesebbet robotolnak, mint a férfiak. A munka abszolút hősei pedig a szakmunkásképzőt végzettek, akik az átlaghoz képest napi 20 perccel többet töltenek főállásukkal.

Az iskolapad biztosan nem a mostani diákoktól fog elkopni, és a tanszerboltok sem belőlük fognak meggazdagodni, tanulásra ugyanis alig fél órát szánnak naponta a nebulók, és ezen az sem segít, hogy több mint másfél órát vesz igénybe, míg eljutnak A-ból B-be. Ráadásul ez kizárólag a fővárosiak esetében igaz. A KSH adatai szerint a budapestiek az országos átlaghoz képest ugyanis több időt töltenek közlekedéssel, a napi átlag meghaladja a 90 percet.


Fotók: Shutterstock

Ennél is több időt szánunk a háztartásra és a ház körüli teendőkre: több mint két órát töltünk suvickolással, sütögetéssel, kertészkedéssel és vasalással naponta. A nők idejéből ez a tevékenység természetesen bő másfél órával többet visz el, mint a férfiakéból. Jó hír viszont, hogy a vásárlást (nem shoppingolás!) negyed óra alatt letudjuk. Az étkezésnél azonban „elmajszoljuk” a megspórolt időt: napi 99 percet falatozunk és öblítünk.

A közhiedelemmel ellentétben a nőknek a tisztálkodásra, öltözködésre átlagosan 4 perccel kevesebb időre van szükségük, mint a férfiaknak. (Cserébe viszont ennyivel többet alszanak.) Fürdésre napi 18, fogmosásra pedig 3 percet szánunk – nemtől függetlenül. A higiénia azonban nem mindenki számára egyformán fontos: fogat csupán a lakosság 28 százaléka mos naponta, fürödni pedig mindössze 70 százalék szokott.

Haverok, buli, szex

A szabadon eltöltött időnk nagyobbik részét –2010-ben 57 százalékát – a képernyő előtt töltjük: egy átlagpolgár két és háromnegyed órán át nézi az adást. A televíziónézők aránya az életkor előrehaladtával arányosan nő, a 60–74 évesek esetében már közel 95 százalékos. Ők napi átlagban 208 percet (körülbelül 3,5 órát) gubbasztanak a képernyő előtt.

Ezzel együtt az olvasásra fordított átlagos idő, valamint az olvasók aránya csökkent az elmúlt évtizedben, és óraszámban kiegyenlítetté vált a világháló nyújtotta szórakozással. Ráadásul az olvasás terén fél óra hátrányban vannak a községek a fővároshoz képest: a falvakban élők mindössze napi egy órát töltenek lapozgatással.

A sport és egyéb testedzés terén még elkeserítőbb a helyzet: a vizsgált korcsoport kevesebb mint 16 százalékának az életében volt jelen, és az erre fordított idő is jelentősen csökkent a korábbi évek tapasztalatához képest.

Barátainkra, valamint társas szórakozásra napi háromnegyed órát szánunk. Érdekes, hogy bár a kocsmázás a férfiak körében tízszer népszerűbb, mint a nők táborában, a utóbbiak mégis több időt töltenek a sörcsapok mellett. (Egy nő, aki egy átlagos napon valóban ellátogatott egy kocsmába, 20 perccel tovább – 134 percig – támasztotta a pultot, mint ugyanabban az ivóban egy férfi.)


Miközben a kocsmába egy felesért átlagban 3 percre ugrunk be, szívünk választottjára csupán egy perccel áldozunk több időt: az intim együttlétet is magában foglaló egyéb családi tevékenységekre 4 percünk jut egy átlagos napon. (Ez utóbbi kategória egyébként magában foglalja az ismerkedéstől kezdve az ágyakrobatikán, a családi ünnepeken, a családtagunk ébresztgetésén át a sírgondozást is.)

A legelkeserítőbb adatot a végére hagytuk: egy átlagpolgár naponta csupán fél órát foglalkozik a gyerekével, és ebben már benne van a fürdetés, az etetés, a mesélés és a tanulás is. Fontos azonban megjegyezni, hogy – csak úgy mint korábban a kocsmás példánál – aki egy adott napon konkrétan időt tölt a gyerekével, szerencsére nem csak a nagy átlag szerinti fél órát szánja erre. A felmérésben résztvevők átlagosan napi 137 percet (férfiak: 103, nők: 159), azaz bő két órát foglalkoztak szerettükkel.

Becsapós

Hiba lenne elhamarkodott következtetéseket levonni a gyorsjelentésből – figyelmeztetnek Kmetty Zoltán és Koltai Júlia szociológusok. A szakemberek szerint, mivel az időmérleg-vizsgálatból publikált adatok nagy része a teljes társadalomra vonatkozik, rengeteg olyan strukturális tényező működhet a háttérben, amelyek elfedik, „elhomályosítják” az adatok mögötti trendeket.

„Nem vagyunk a munka hősei, és a családi viszonyokon is bőven lenne még mit javítanunk, ez kétségkívül így van. Azonban mivel a 15–74 éves korosztályba a nyugdíjasoktól kezdve a gyerekeken át mindenki beletartozik, előfordulhat, hogy egyes tevékenységnél egy adott korcsoport „lehúzta”, vagy éppen fordítva, emelte a nagy átlag eredményét. Ráadásul a KSH gyorsjelentésében a társadalmi csoportokra külön nem tért ki, így ha ugyanezeket az adatokat például településenként vizsgálnánk, biztosan más eredményekre jutnánk” – magyarázza Koltai Júlia.

Kmetty Zoltán szerint a napi 4 perces egyéb családi tevékenységre fordított idő, és a gyerekkel töltött fél óra sem arról árulkodik, hogy a család mint intézmény felbomlana vagy megszűnne. „Nem arról van szó, hogy már nem figyelünk oda egymásra, csupán rengeteg olyan tevékenység létezik még a felsoroltakon kívül, amelyeket szintén lehet közösen csinálni. Ezt hívják úgynevezett passzívan eltöltött időnek. Például tévézni vagy rádiót hallgatni is lehet közösen, ezek azonban nem feltétlenül jelennek meg a családi tevékenység kategóriában” – tette hozzá.

Hasonló véleményen van Gregor Anikó szociológus is, aki szerint nem a család, hanem a klasszikus értelemben vett, polgári családmodell az, ami felbomlott; köszönhetően az egyre változatosabb együttélési formáknak.

A szakértők hangsúlyozzák: bár a laikusok számára az összefoglaló adatok esetleg nehezen érthetők és nem mutatnak különösebb társadalmi trendeket, azonban az időmérleg-vizsgálat eredeti adatbázisából a szociológusok számtalan hasznos következtetést vonhatnak le. Kimutathatók például az emberek életében bekövetkezett olyan változások, amelyek a mindennapi életünkben is tükröződnek, a hírekről való tájékozódástól a tanulásra fordított időig – mindezeket azonban fontos az egyes társadalmi rétegekben külön-külön értelmezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik