Élet-Stílus

Még a takarítástól is orgazmusa van

takarít (porszívózás, takarítás, )
takarít (porszívózás, takarítás, )

Míg más nőket az foglalkoztatja, hogyan jussanak a csúcsra, addig a 44 éves Kim Ramseyt az, hogyan ne.

„Az emberek folyton azzal viccelődnek, ha hallanak a betegségemről, hogy ez a világ legjobb dolga. Higgyék el, egyáltalán nem” – panaszolja a 44 éves brit nő, aki már több tucat orvost felkeresett a problémával, ám eddig hiába. A betegsége, amit a vizsgálatok szerint egy korábbi, 2001-ben történt esés okozott, gyógyíthatatlan.

Kim 11 évvel ezelőtt mindössze néhány lépcsőfokot esett, ám az ütés hatására a gerincében egy ciszta keletkezett éppen azon a helyen, ahol a női orgazmus ered. „Miközben más nőket az foglalkoztatja, hogyan érjék el az orgazmust, én folyton azon töprengek, hogyan állítsam le a sajátomat” – mondja Kim, aki hozzátette, hogy az állapota szinte lehetetlenné teszi, hogy vonatra, autóba szálljon, ahogy azt is, hogy házimunkát végezzen, egy apró vibráció is elég ugyanis, hogy máris „hangulatba jöjjön”.

„Dolgozni szerencsére még tudok, bár a munkahelyen is előfordul, hogy bajba kerülök. Az egyetlen jó módszer, hogy a kollégáim elől elrejtsem az állapotom, hogy azonnal a kezemre ülök és beleharapok az ajkamba.” Kim épp ezért nagyon szeretné, ha a keveseket érintő problémára az orvosok megoldást találnának, a lehetetlen helyzet ugyanis az összes párkapcsolatát tönkretette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik