Szórakozás

Előkerült még egy O. J. Simpson-könyv

Fantomként jelent meg egy aukciós oldalon O. J. Simpson If I Did It című könyvének egy 2006-os, első kiadású példánya, amelynek áruba bocsátását 250 ezer dollárról, azaz több mint 54,5 millió forintról indították. Ám amint megjelent néhány hír az eseményről, a könyv hirtelen eltűnt.

Az If I Did It 2007-es újrakiadását kommentárokkal bővítették, és a bevételt Simpson állítólagos áldozatai közül Ron Goldman családjának ajánlották. Hazánkban is elérhető a könyv Ha én tettem volna címen, ami igazából beismerő vallomásként is felfogható, ám O. J. Simpson elmondása szerint ez csak a képzelet szüleménye, hiszen annak idején az esküdtszék is felmentette a gyilkosságok vádja alól, így ebből kiindulva ostobaság lenne színt vallania, ha 13 évig (az 1994-es bűncselekménytől 2007-ig, a könyv megjelenéséig) képes volt megállás nélkül tagadni.

(Foto: NorthFoto)

Ha igaz, akkor az árverésre bocsátott könyv a fennmaradtak közül a harmadik példány lehet az eredeti, 2006-os O.J. Simpson-műből. A történet lényege, hogy 2006 novemberében lett volna a könyv hivatalos megjelenése, amit 400 ezer példányban kinyomtak, de a megjelenés dátumát hirtelen törölték és a könyveket megsemmisítés céljából visszarendelték. A legenda szerint néhány példány azonban túlélte a bezúzást. Egy példány a News Corporation (az eredeti kiadó) birtokában van. Egyet – a mostanihoz hasonlóan – árverésre bocsátottak még 2007-ben, ami akkor 65 ezer dollárért (több mint 14 millió forintért) cserélt gazdát. A szóban forgó példány a harmadik, ami eddig előkerült az eredeti, 2006-os könyvek közül. Az aukció a következő hónap végén járt volna le, de a könyvet hirdető link már nem elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik