Szórakozás

Zokogott a Voice versenyzője

A mesterek és a nézők szavazata egyaránt számított a továbbjutásnál. A négy döntős Weisz Viktor, Nádor Dávid, Gájer Bálint és Pál Dénes lett.

Elsőként Somló Tamás versenyzője, Weisz Viktor, lépett színpadra a TNT slágerével. Misi meglepődött a dalválasztáson. „Ha nem vigyázol, tinisztár leszel” – mosolygott a mester.

Malek Andi elmondta, szereti azt a szellemiséget, amit Viktor képvisel. Caramel unatkozott, úgy érezte, nem volt eléggé fajsúlyos a dal. Viktor mestere, Somó Tamás szerint az énekes a maximumot nyújtotta most is, és akár megkaphatja “bizonyítványát” is.

Husnullina Regina produkciója Caramel szerint korrekt előadás volt, Mező Misi a mozgást hiányolta, Malek viszont elmondta, végre megértette Somlót, miért ragaszkodik a meghallgatások óta a lányhoz. Somló úgy véli, a lány mindig képes megújulni és most is sugárzott. A hatvan százalékot nem meglepő módon Regina kapta.

(Fotó: tv2.hu)

Caramel énekesei közül elsőként Berkes Olivér lépett színpadra Amy Winehouse dalával. Misi leszögezte, szereti a fiút, de hozzátette, zavarta a sok sorvégi cifrázás, és ez nem volt mindig jó, sőt hamiskás volt. Caramel szerint csak az cifráz, aki tud. „Szabad vagy” – tett hozzá. „Csibész, huncut vagy” – folytatta.

Gájer Bálint produkciója után Misi állva értékelt: „te bármit tudsz” – jelentette ki. „Jogosítványod van, hogy megnyerd a műsort, és ahhoz is, hogy embereket vezess” – tette hozzá. Mestere,  Caramel büszke, hogy emberileg és zeneileg is
megtalálta a swingénekest, éppen ezért neki ítélte a hatvan százalékot.

Végül Mező Misi csapata mutatta meg, mit tud. Veres Mónika a már előre beharangozott hatalmas, a színpadot beborító ruhában állt színpadra. Andi – a lány legnagyobb kritikusa – szerint Nika ereje a lendületben van. Somlót megríkatta a produkció. „De nevettem is magamon, hogy az én koromban is el tudok még érzékenyülni” – mondta. Misi ismét felállt, tisztelgett a lány előtt. „Meghaltál a színpadon” – méltatta Mónit.

Pál Dénes a leginkább Zorán előadásába ismert Kell ott fenn egy ország című dalt adta elő. Caramel szerint fáradt volt az előadás: „szeretném, ha nem csak a nyugalom, hanem más is kiszakadna belőled” – mondta.  Misi – újra – állva áradozott:  „emberi és ártatlan volt” – jelentette ki. „Átélem, amit Jézus, amikor a Golgotára ment” – fejtegette, majd Nikának adta a hatvan százalékot.

Az egyéni produkciókat a párbajok követték. A csapattársak egymással mérkőztek meg. Schwartz Dávid Nádor Dáviddal, Husnullina Regina Weisz Viktorral, Berkes Olivér Gájer Bálinttal, Veres Mónika pedig Pál Dáviddal állt színpadra.

A mesterek és a nézők szavazata alapján Nádor Dávid, Weisz Viktor, Gájer Bálint és Pál Dénes jutott a végső döntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik