Szórakozás

Megverték, megalázták a voice-os Pál Dénest

Az énekest alig két évvel ezelőtt egy részeg galeri támadta meg a Keleti pályaudvar környékén; azóta is retteg, ha a közelben jár - írja a Blikk.

A Voice tehetségét alaposan helybenhagyták, megverték, úgy megütötték, hogy felrepedt a szája, és csak a szerencsén múlott, hogy a felé repülő sörösüveg nem a fején, hanem a közeli házfalon tört ripityára.

“Barátoknál voltam Budapesten, és épp siettem az utolsó miskolci vonathoz, amikor el kellett mennem egy kocsma előtt. Többen álltak ott, akikre csak egy pillanatig néztem, de az elég volt ahhoz, hogy belém kössenek. A következő percben már csak az ütéseket éreztem és a vért a számban, egy pofontól ugyanis felrepedt az ajkam” – mesélte a napilapnak Dénes, aki el tudott menekülni, ám azt még hallotta, amint a feje mellett a falon landol egy sörösüveg, amely akár őt is érhette volna, ha a támadója nem annyira részeg, hogy nem tud célozni. A Voice tehetsége sokkot kapott, rohant, ahogy csak bírt, miközben hátranézni sem mert.

“A mai napig rossz érzés, ha eszembe jut ez a dolog. Megvertek és megaláztak. Még ma is összerándul a gyomrom, ha arra járok” – vallotta be Dénes.

(Fotó: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik