Szórakozás

Kozsó botránykönyvet ír

kozso(210x140)(1).jpg (kozsó, )
kozso(210x140)(1).jpg (kozsó, )

A zenész is kedvet kapott a könyvíráshoz: úgy érzi, huszonöt éves pályafutása után megérett a pillanat arra, hogy megírja történeteit a szórakoztatóiparról és saját karrierjéről.

Kozsót is megihlették az utóbbi időben sorra megjelenő botránykönyvek, és elhatározta, ő is papírra veti karrierjének történetét. Ezzel azonban nem elégszik meg, az egész szórakoztatóipart kielemzi a könyvében. Annyi máris tudható, hogy a Back II Black-es Bebe szerepelni fog a Szomorú Szamuráj írásában és ennek nem nagyon fog örülni.

“Úgy érzem, hogy azoknak az embereknek, akik a kamerák és nem a televízió-képernyők előtt ülnek, Isten adott egy olyan lehetőséget, hogy egy kicsit tudják formálni a közvéleményt is, hiszen vállalunk valamilyen küldetést. Igazi szerzetesi küldetésünk van azzal, hogy mi itt ülünk és segítünk. Az emberek kíváncsiak arra, hogy mi folyik a kulisszák mögött, mondjuk arra, hogy mi történt akkor, amikor emberek kiültek és elkezdtek bántani a kamera előtt engem, mint a producerüket, és aki kitalálta őket és a dalaikat írta. Ezekre válaszolnom kell” – mondta el Kozsó az RTL Klub reggeli műsorában.


Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik