Belföld

Az államtitkárság a bűnmentes településekkel büszkélkedik, közben hét éve nem volt ennyi bűncselekmény az országban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Rendészeti Államtitkárság péntek reggel település szerinti bontásban közzétette, tavaly hol nem követtek el bűncselekményt, a számokat térképen is feltüntették. Azt írták, hogy 186 „béke szigete”, vagyis olyan település van az országban, ahol egyetlen bűncselekmény sem történt, ez az összes város és falu 5,9 százaléka.

Ebből a szempontból Baranya volt a legbiztosságosabb megye, itt 42 településen nem regisztráltak bűnelkövetést, a dobogó második fokára Zala került (33), a harmadik Borsod-Abaúj-Zemplén (27) lett.

A G7 viszont csütörtökön írta meg a KSH adatai alapján azt, hogy hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben, 2021-hez képest pedig a másfélszeresére nőtt a számuk.

2012-2021 között a feljegyzett bűnelkövetések száma szinte töretlen csökkenést mutatott, ezután viszont ismét emelkedni kezdett az adat. A növekedés hátterében elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények, például a csalások és a lopások megszaporodása áll.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik