Belföld

Újabb fizetnivaló a gázkészülékek után

gázláng (gázláng)
gázláng (gázláng)

A jövőben mindenkinek felül kell vizsgáltatnia a gázkészülékekét és a csatlakozó vezetékeket. Ez pár ezer forintba kerülhet, és öt-, tízévente kell megismételtetni a vizsgálatot.

A meglévő gázkészülékeket és csatlakozó vezetékeket fokozatosan, de legkésőbb 2016 végéig műszaki-biztonsági szempontból felül kell vizsgáltatni, írja elő egy frissen megjelent rendelet. A készülékeknél ötévente, a csatlakozó vezetékeknél pedig tízévente kell a felülvizsgálatot megismételni.

A felülvizsgálat 5-10 ezer forintba kerülhet, attól függően, hány gázfogyasztó berendezés van az ingatlanban – tudtuk meg a Magyar Épületgépészek Szövetsége elnöki tanácsadójától. Vezetékes és PB gáz használókra is vonatkozik az új szabály. A társasházaknál a csatlakozóból csak egy van, így annak felülvizsgálati díja megoszlik a tulajdonosok között – mondta Gyárfás Attila.

A felülvizsgálat kötelező, de szankció (egyelőre) nincs hozzá. Viszont minden gázhasználó érdeke, a saját biztonsága miatt, hogy az előírást betartsa – tette hozzá. S itt utalt arra, milyen sok baleset volt az utóbbi években.

Gyárfás Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy az évenkénti, kétévenkénti karbantartó vizsgálat nem váltja ki a felülvizsgálatot. Viszont a felülvizsgálatnak része az éves karbantartás.

Kinek mikor kell felülvizsgáltatni
Az öt-, illetve tízéves határidő az üzembe helyezéstől indul, de a rendelet hatálybalépése – szeptember 1-je – előtt felszerelt készülékeket és vezetékeket is felül kell vizsgáltatni. Ezekre lépcsőzetes határidőt állapít meg a rendelet.
Az 1981 előtt üzembe helyezetteknél a felülvizsgálatot a jövő év végéig kell elvégeztetni. Az 1981 és 1993 között üzembe helyezetteknél 2014. december 31., az 1994 és 2003 közöttieknél pedig 2015. december 31. a felülvizsgálati határidő. A 2004 és 2012. augusztus 1. között üzembe helyezett készülékeknél és csatlakozó vezetékeknél 2016 utolsó napja a kötelező felülvizsgálat határideje.

 

A rendelet melléklete közli, hogy ki jogosult a felülvizsgálat elvégzésére. Ehhez legalább gázvezeték- és készülékszerelő mestervizsga, és gázipari műszaki biztonsági felülvizsgáló szakképesítés szükséges. Ha megrendeljük a vizsgálatot, mindenképpen győződjünk meg róla, hogy a szerelőnek van-e erre jogosítványa, amit igazolvánnyal kell igazolnia, és a készülő jegyzőkönyvre is rá kell írnia az azonosítószámát.

Ha valakinél a felülvizsgálatkor a szakember az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles a veszélyhelyzetet kiváltó okot megszüntetni és arról az ingatlan tulajdonosát a vizsgálatról készült jegyzőkönyvben tájékoztatni. Sőt, a felülvizsgálatot végzőnek a földgázelosztót vagy a vezetékes PB-gázszolgáltatót is értesítenie kell, és a jegyzőkönyvet nekik is meg kell küldenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik