Szórakozás

Mező Misi 6 éve nem néz tévét

A Voice mesterének nem tetszenek azok a dolgok, amik mostanában a televízióból ömlenek.

Mező Misi a Voice után is nyomon követi az egykori versenyzők sorsát, most éppen Agárdi Szilvi és Pál Dénes közös produkciójáért szurkol az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjében.

(Fotó: TV2)

“Öt-hat éve nem nézek tévét, valahogy nem érdekelnek, nem tetszenek azok a dolgok, amik mostanában ömlenek. De A Dalt a “gyermekeim” miatt követem, s ha tehetem és lehetőségem van rá, akkor ott vagyok Szilvi és Dénes mellett. A legutóbbi megmérettetésnél is ott voltam, élőben hallgattam őket, szurkoltam és buzdítottam az ismerőseimet” – mondta a stop.hu-nak Mező Misi, aki néhány hónapos szünet után már újra elkezdett dolgozni együttesével, a Magna Cum Laudéval.

“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el a Voice alatt. Dehogyisnem. Viszont nem azért tartottunk szünetet a zenekarral január-februárban, mert nekem itt volt a Voice. Az utolsó élő adás ráadásul január végén volt. Nem az én ötletem volt, hogy szüneteljünk. Hogy őszinte legyek, nekem egy évben három-négy nap pihenő is elég ahhoz, hogy egy kicsit feltöltődjek. Jobban szeretek színpadon lenni, mint színpadon kívül, de az ember mégis tiszteletben tartja a többiek döntését, akik szeretnének egy picit töltődni, kikapcsolódni a családjukkal. Szombaton viszont itt a nagy visszatérés” – tette hozzá Misi, aki együttesével szezonindító koncertre készül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik