A Blikk a pénzintézet megnevezése nélkül számolt be arról, hogy visszakérik a babaváró hitelt az édesapától, aki tavaly ősszel veszítette el a feleségét és meg nem született kisbabájukat. A férfi felesége 2024 októberében lett rosszul Szenteshez közeli otthonukban. A szegedi klinikára vitték, ahol nem sokkal később elvetélt, majd elkapott egy fertőzést, ami vele is végzett.
Ezt követően Dobrev Klára nyílt levelet írt Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője jelezte: az emberek halála utáni nyerészkedést az egyik legalávalóbb, mélységesen megvetendő dolognak tartja, márpedig számára úgy tűnik, az OTP most éppen ezt teszi. Dobrev Klára felidézte, hogy az édesapa most három gyerekkel maradt egyedül.
A szóban forgó kölcsön nem egy átlagos lakáshitel, hanem a gyermekek után felvehető babaváró hitel. A szülők reményekkel telve igényelték. A kettős tragédiára – egy édesanya és kisbabája halálára – pedig senki, még a legsötétebb rémálmában sem számított. Ez a dráma önmagában is feldolgozhatatlan, de most még a babaváró hitel visszafizetése is sújtja a családot.
Dobrev Klára jelezte: sokgyermekes anyaként pontosan tudja, mit jelent három gyereket tisztességgel felnevelni, de azt el sem tudja képzelni, milyen ezt egyedül végigcsinálni a gyötrelmes, gyásszal teli mindennapokban.
Az Ön bankja mégis 5 millió forintot követel egy özvegyen maradt édesapától. 5 millió forintot Ön naponta megkeres. 5 millió forint ennek a családnak a jövőt jelenti. Kell, hogy legyen Önben könyörület. Kell, hogy legyen olyan pillanat, amikor képes lemondani a haszonról!
A DK politikusa gyalázatnak nevezi, hogy a „családbarátnak hazudott” kormány miatt ez előfordulhat, szerinte Csányi Sándor – ha tisztességes embernek tartja magát – nem engedheti, hogy „a kormány szégyene magával rántsa”, ezért arra kérte, az OTP engedje el a szentesi család tartozását.
Az emberségnek mindig a profit felett kell állnia. Bízom benne, hogy ebben egyetértünk
– zárta nyílt levelét Dobrev Klára.
A Blikk egyébként azt is megírta, hogy a férfi jogi képviselője is elismerte: a jogszabály alapján visszajár a banknak a pénz, ezért szeretnék, ha a törlesztőrészletet mérsékelni lehetne vagy a meghosszabbítanák a futamidőt. A családnak az könnyebbséget jelenthet, hogy ügyvédjüknek peren kívül sikerült megegyeznie a szegedi kórházzal, így kaphatnak kártérítést a tragédia miatt.
Az OTP a törvényekre hívta fel Dobrev figyelmét
Az OTP Bank nem szokott nyílt levelekre reagálni, meghatározó gazdasági szereplőként, felelős szolgáltatóként, munkáltatóként próbál kimaradni a politikai célú kommunikációs akciókból. Ugyanakkor tekintettel a média érdeklődésáre közölték: a Csányi Sándornak címzett nyílt levelében Dobrev Klára egy olyan sajtóhír tartalmát kéri számon, amely
cikk sem a banki ügyfél teljes nevét, sem az államilag támogatott hitelt számára folyósító bankot nem jeleníti meg.
Feltételezték: az EP-képviselő ismeri a vonatkozó törvényeket, amelyek szerint magánszemélyek banki adatai, de már az egyes bankokkal fennálló kapcsolatuk (vagy annak hiánya) is banktitoknak minősülnek, így konkrét esetekről egyik bank sem tud tájékoztatást adni, nyilvános vitát folytatni.
Az OTP Bank általánosságban rögzíti, hogy – meggyőződése szerint a többi magyarországi pénzintézettel együtt – az államilag támogatott pénzügyi programok lebonyolításakor betart minden jogszabályi előírást. Ha Dobrev Klárának ellenkező tapasztalata van, az OTP azonnal kivizsgálja az ügyet.
A politikus által idézett hír megértéséhez fontos tudni, hogy a babaváró hitel szabályai szerint a vállalt gyermekek fogantatásának bejelentése a törlesztési kötelezettség 36 hónapra szóló beszüntetésével jár. A cikkben írt tények alapján ez azt jelenti, hogy az özvegynek 2027 őszéig nincs törlesztési kötelezettsége. Az OTP Bank a panaszokat, méltányossági kérelmeket a lehető legnagyobb gondossággal mérlegeli, de mindent megtesz azért, hogy munkatársait, ügyfeleit megóvja a politikai kommunikáció okozta károktól.
Nem ilyen választ várt az EP-képviselő
Bár a pénzintézet reagált, Dobrev Klára azt írta: megdöbbenti, „hogy Csányi Sándor mennyire nem érti a helyzet súlyosságát. A bank úgy tesz, mintha nem tudnák kideríteni, melyik családról van szó és közben képesek azt is leírni, hogy próbálnak kimaradni a politikai célú kommunikációból!”
A DK politikusa ezt nem érti.
„Hogy mit csinálnak? Micsoda álszentség, hogy épp az a Csányi Sándor vonakodik a politikától, aki bármikor büszkén parolázik a hatalommal. Akkor megfelelő neki a politika közelsége, csak ilyenkor nem, amikor egy többszörös tragédiát átélt apukának kellene segíteni.
Mégis hogyan képzeli ezt? Úgy látszik, Csányi Sándornak a stadionok kényelmes VIP-páholyaiból nehéz átéreznie egy család gyötrelmét.”
Azt írta Csányi Sándornak.
„A politika közös ügyünk.”
Meg azt is, hogy ő a választóit képviseli és az apuka fájdalma fontosabb neki, mint a bank profitja.