Miloš Vučevič szerb miniszterelnök kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy benyújtja lemondását és távozni készül a hivatalából – írja a Szabad Magyar Szó.
Déli szomszédunknál az újvidéki pályaudvaron történt tragédia óta zajlanak rendszeres megmozdulások. Novemberben leszakadt a város pályaudvarának szerkezete, tizenöten meghaltak és több mint harmincan megsérültek. Az esettel kapcsolatban hamar kiderült, hogy súlyos korrupciós ügyek vezethettek a tragédiához. Aleksandar Vučić elnök hétfő este már kiállt a nyilvánosság elé és jelezte, enged a tüntetők követeléseinek. Ezt követően néhány órával azonban Újvidéken baseballütővel felfegyverzett személyek egy csoportja rátámadt egy maroknyi tüntető egyetemistára, aminek következtében egy diáklány súlyosan megsérült.
A hétfő éjjeli eset után hivatalosan is benyújtom a lemondásomat a miniszterelnöki pozícióról
– jelentette ki Vučevič, aki elismerte, hogy pártja, az SNS aktivistái állnak a támadás mögött. Hangsúlyozta egyúttal, hogy pártjának – ami minden szinten nyert a legutóbbi választásokon – meg kell mutatnia, hogy képes felelősséget vállalni.
A távozó kormányfő a bejelentésekor azt mondta, büszke arra, amit a kormány az elmúlt hónapokban elért.
Ami a kormány munkájára rossz fényt vetett, az az újvidéki tragédia volt, ami 15 ember halálát okozta. Úgy tűnik, mintha Szerbia akkor megrekedt volna, és sajnos a politikai haszonszerzés is elindult, egyesek a saját javukra szerették volna fordítani a tragédiát. Többen lemondtak, megtörtént a vádemelés, és ezzel is bizonyítottuk, hogy nincsenek védett személyek
– mondta.
Vučevič azt is kijelentette, hogy a tiltakozásokat külföldről szervezték és irányították.
Aki ezt kitalálta, és nyugodtan mondhatom, hogy ezt külföldről szervezték, az a diákok oktatását vette célba. Ez azt eredményezte, hogy utakat, hidakat blokkoltak le egyesek, és nemcsak verbális, de fizikai összecsapásokra is sor került.
Vučević elmondta továbbá, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök elfogadta a lemondását, és végül azt is hozzátette:
Vučević 2024. május 2. óta töltötte be a miniszterelnöki posztot.