Szórakozás

Alekosz verset írt a tanárnőjének

A ValóVilág csődöre ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, bár a vörös hajú nők nem kifejezetten az esetei, a nyelvtantanárnő így is levette a lábáról.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn kezdetét vette a villalakók első iskolás napja. Irodalomórával kezdtek Olivérék, majd nyelvtan, matematika, történelem és illemtan következett. Természetesen a sulihét első napján már a tábla mellett is bizonyítaniuk kellett a lakóknak: Szandika a matekkal, Alekosz pedig a történelemmel vívott kemény csatát.

A Villa macsójára kétségkívül a nyelvtantanárnő tette a legnagyobb hatást, olyannyira, hogy már egy szívhez szóló verset is költött kifejezetten a pedagógusnak. A költeményt a Velvet Gumicukor nevű hírblogja osztotta meg az olvasókkal:

Nagy Alekosz: A női báj

A női báj tulajdonképpen

megfejthetetlen,

mégis oly sokszor előfordul

egy-egy antikarakter.

A női bájjal játszani tudni kell,

mégis mily kiábrándító az,

ha a bájostalanság

közönye tűnik fel.

Oly jó érezni, oly jó csodálni,

oly jó megtapasztalni a női bájt,

csodáljuk is azért a nőket

mi, férfi társaság,

És ti, nők,

a bájaitokat ne szégyelljétek!

Örvendjetek inkább,

és a férfi népet

jó kedvre derítsétek!

Akkor vígad a férfi,

ha meglátja a női bájt,

akkor érzi csak igazán

a férfi férfinek magát.

Kényeztessetek minket,

minden széppel, jóval,

jó szóval, s borral.

Jutalmatok nem marad el,

itt a bankkártya, jól van?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik