Szórakozás

Saját unokáját szülte meg

A 61 éves asszony meddőségben szenvedő lányának szeretett volna segíteni – béranyaként hordta ki saját unokáját.

A kis Finnean Lee Connell ferbuár 11-én született Chicagóban. Biológiai szülei, Sarah és Bill Connell éveken keresztül hiába próbálkoztak a teherbe eséssel, amikor Sarah édesanyja, Kristine Casey felajánlotta, hogy kihordja a gyermeket. A kisfiú születése mérföldkőnek számíthat a mesterséges megtermékenyítések történelmében, hiszen eddig a menopauzán átesett hölgyek csak a legritkább esetben bizonyultak képesnek a laborban megtermékenyített petesejtek kihordására és a babák megszülésére. Az odaadó nagymama ebben az esetben azonban 61 éves múlt, így a gyógyászati áttörés mellett egy másik rekord is fűződik majd a nevéhez: ő a legidősebb nő, aki valaha gyermeknek adott életet Illinois-ban.

Saját bevallása szerint a nagymama nem elsősorban azért döntött a béranyaság mellett, hogy lányát boldoggá tegye, hanem mert mélyen hitte, hogy ezt neki kell véghez vinnie, nem pedig valami idegennek. „Azt a percet szeretném már átélni, ahogy először a lányom karjaiba adják a babát. Én már háromszor születem gyereket, sokkal kevésbé vágyom már erre az élményre. Inkább nagymama szeretnék lenni” – jelentette ki Casey.

Az orvosok beszámolója alapján a szülés császármetszéssel zajlott, és minden a tervek szerint haladt – habár a köldökzsinór elvágását „mindenki megkönnyezte” a műtőben.

AJÁNLOTT LINKEK:

Saját unokáját szülte meg a 61 éves asszony – angolul (Chicago Tribune)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik