Belföld

„Munkaszüneti napjuk” lesz a tűzoltóknak kedden

Látványos járműfelvonulásokkal, családi rendezvényekkel és elismerések átadásával emlékeznek az elkövetkezendő napokban Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére.

Az ünnepségsorozat központi rendezvényét vasárnap Pásztón tartják a kormány és a tűzoltó szakszervezetet, parancsnokságok vezetőivel.

A Nógrád megyei városban a tűzoltóságot is felügyelő önkormányzati miniszter elismeréseket ad át a szolgálatteljesítés során kiemelkedőt nyújtó tűzoltóknak.

Vasárnap Szentendrén is tűzoltónapot tartanak, ahol a családi rendezvények mellett a lánglovagok tánctudásukat és ügyességüket is összemérik egymással, illetve civilekkel.

Hétfőn a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon (FTP) tartanak ünnepi állománygyűlést, majd a régióparancsnokok a szakszervezeti vezetőkkel közösen megkoszorúzzák az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia Templom előtt álló Szent Flórián-szobrot.

A hagyományos fővárosi tűzoltó majálist jövő vasárnap tartják a Városligetben.

Dobson Tibor, az FTP főosztályvezetője elmondta: május 4-én kedden, a tűzoltóknak „munkaszüneti napjuk” lesz, az ünnepnapon szünetel az ügyfélfogadás az ország valamennyi tűzoltóságán, így csak a készenléti szolgálat látja el feladatát.

A magyar tűzoltóságok tagjai 1834. május 4-től kezdve minden évben megemlékeznek Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről, aki a hagyomány szerint őrzi őket a bajban. A magyar tűzoltóhagyományok megőrzése, a tűzoltóság társadalmi megbecsülése, a tűzoltók méltó elismerése érdekében 1991-től újra május 4-e az országos tűzoltónap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik