A Generali Providencia Biztosító 16 060 bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 2,45 milliárd forint. A bejelentések 84 százalékát már lezárták. A legtöbb kárt továbbra is a vihar okozta. A bejelentett viharkárok száma meghaladta a 11 ezret. Emellett 4197 kár a felhőszakadás, 420 az árvíz, 238 pedig a villám miatt keletkezett. A társasághoz továbbra is folyamatosan érkeznek még bejelentések.
Az Aegon Biztosítóhoz – ugyancsak hétfőn 11 óráig – 17 600 kárbejelentés érkezett, ebből 2540 származott Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből – mondta az MTI-nek Drevenka Edit a biztosító kommunikációs igazgatója. Az ügyfelek által becsült kár meghaladja az 1,5 milliárd forintot.
A K&H Biztosító közleményében azt tudatta, hogy ha betörnek a kitelepítettek lakásaiba, akkor a lakásbiztosítás alapján köteles helyt állni a biztosító.