Szórakozás

Íme a Csillag születik műsorvezetői és zsűrije

Csütörtökön 11 órakor bemutatkoztak a tehetségkutató házigazdái, valamint az ítészek. A show hamarosan indul.

A tavasszal induló Csillag Születik 3 egyik műsorvezetője, mint ahogyan az várható volt, Ördög Nóra lett, és mivel Stohl András nem vállalta a feladatot, a helyére Nagy Sándort választották, aki a kábelcsatornákon már évek óta látható.

A zsűrit Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Fáy Miklós és Szirtes Tamás alkotja majd. Két éve már bebizonyították, hogy jól működnek együtt, így most ismét rajtuk a sor, hogy kiválasszák a legígéretesebb tehetségeket.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Ördög Nóra azt mondta, ami jól működik, azon nem szabad változtatni. A műsorvezető azt ígérte, idén sem fognak unatkozni a zsűritagok, mert a mezőny legalább olyan színes, mint 2009-ben volt. A sajtótájékoztató vendégeit és a zsűrit a 2009-es nyertes, Tabáni István köszöntötte saját dalával.

Mint arról korábban beszámoltunk, a nagysikerű tehetségkutató tavasszal újra várja a csiszolatlan gyémántokat, akik ragyogni szeretnének. A válogatások már megkezdődtek. A műsorban nincsenek műfaji kötöttségek és életkori korlátok, bárki, bármilyen kategóriában bizonyíthatja tehetségét.

Az már korábban kiderült, hogy a legfiatalabb mindössze hat, a legidősebb pedig 78 éves, de a tehetség valóban sokszínű, hiszen az énekes és a táncos produkciókon túl sokan választottak prózai kategóriát. Vers- és prózamondó, 13 éves stand-up comedys is a szerkesztők elé állt, utóbbi ráadásul a GPS működéséről tartott kiselőadást. Ügyességben sem volt hiány: labda- és tűzzsonglőrök, tangóharmonikás is megmutatta, nem csupán énekléssel lehet kitűnni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Megvan a Csillag Születik 3 két műsorvezetője! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik