Nagyvilág europoli

Örményország csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz

Isza Ferenc / AFP
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Budapesten, 2024 novemberében.
Isza Ferenc / AFP
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Budapesten, 2024 novemberében.

Az örmény kormány csütörtökön jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely elindítaná az egykori szovjet tagköztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát – írja az MTI. A törvénytervezetet a parlament elé terjesztik, Nikol Pasinján örmény miniszterelnök pedig arra figyelmeztetett, hogy a csatlakozási szándékot – amint azt az alkotmány előírja – népszavazás útján is jóvá kell majd hagyni.

A kormányfő 2023-ban az Európai Parlamentben már jelezte, hogy hazája kész közeledni az EU-hoz „amennyire csak lehet”, ám akkor még nem említette a csatlakozás lehetőségét. A csütörtöki döntést Brüsszel egyelőre nem kommentálta, Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azonban máris rámutatott arra, hogy Jereván nem lehet egyszerre az EU és a több volt szovjet tagköztársaságot tömörítő Eurázsiai Gazdasági Közösség tagja.

Örményország az utóbbi években elmélyítette a kapcsolatait a Nyugattal, míg hagyományos szövetségesének, Oroszországnak azt veti a szemére, hogy nem állt ki mellette az Azerbajdzsánnal Hegyi-Karabah miatt kirobbant konfliktusban, valamint 2024 elején felfüggesztette részvételét a szintén több szovjet utódállamot tömörítő, orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében (ODKB). Az egykori Szovjetunió három tagköztársasága – Litvánia, Lettország és Észtország – 2004-ben, éveken át tartó egyeztetéseket követően, már csatlakozott az EU-hoz.

A mintegy 2,7 millió Örményország nem határos az EU-val, a nyolcvanas évek óta pedig szinte folyamatos vitában van a szomszédos, az EU fontos gázellátójának számító Azerbajdzsánnal, a területén pedig orosz katonai támaszpont is található. A két szomszédos ország, Örményország és Azerbajdzsán több háborút vívott egymással a többségében örmények lakta azerbajdzsáni beékelődés, Hegyi-Karabah miatt, amelyet végül az azeri hadsereg 2023 szeptemberében, egy villámhadjárat során teljesen az ellenőrzése alá vont.

A héten Ilham Aliyev azeri elnök Örményországot fasiszta államnak nevezte, amely szerinte fenyegetést jelent, ezért meg kell semmisíteni. A kijelentést Pasinján egy újabb konfliktus igazolására tett lehetséges kísérletnek nevezte.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik