„Meg is szűnik az erre való igény, amint lesz egy erős, tisztességes, világos felhatalmazással, normális pénzügyi környezetben működő rendőrség” – tette hozzá a Fidesz szóvivője a TV2 Mokka című műsorában.
Arról is kérdezték, hogy szerinte mi lesz akkor, ha pénteken Vona Gábor betartja az ígéretét, és ennek megfelelően „gárdamellényben” jelenik meg az alakuló ülésen. Erre azt válaszolta: „A magyar törvényeket mindenkinek be kell tartani, akkor is, sőt pláne akkor, ha országgyűlési képviselő.” Majd hozzátette: „Ebben az esetben a köztársasági elnök nyilván a legkörültekintőbben fog eljárni.”
Szijjártó megemlítette Orbán Viktor Fidesz-elnök közbiztonságról szóló előadását is, amit Ózdon tartott. Arra a kérdésre, hogy ezen a fórumon az országos rendőrfőkapitány miért nem volt jelen, azt mondta: „A helyi emberek tudják elmondani, hogy ott mire van igény, ezeket a kérdéseket nem tudják csak Budapestről eldönteni.”
„A leendő belügyminiszter feladata, hogy – rendőrök átvezénylésével, új rendőrök szolgálatba helyezésével – elérje, legyen érezhető változás kélt héten belül” – fogalmazott Szijjártó Péter.
„A legfontosabb az aktív és nagy számú rendőri jelenlét, hogy érezzék a tolvajok, a bandák, hogy figyelik őket. A bűncselekményeket pedig gyorsan, szakszerűen és hatékonyan lefolytatott vizsgálatok követik majd” – összegzett a szóvivő.
