15–20 embert is megkárosíthatott éveken át a Békéscsabai Tankerületi Központ egyik munkatársa, írja a Magyar Narancs.
A rendőrségi nyomozás már hónapok óta zajlik. Az egyik érintett tanúkénti meghallgatásán derült ki, hogy a gyanú tárgyává tett bűncselekmény-sorozat 2020–2021-ig nyúlik vissza. A tanár elmondta, hogy az olykor kusza pénzügyi utalások mellett neki nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben, így nem is tett jelzést az ügyben, és nem ennek nyomán keletkezett a gyanú, hogy valami nincs rendben.
Egy az ügyben ugyancsak érintett, név nélkül nyilatkozó tanár azt mondta a portálnak, hogy a tankerületi központban folyó pénzügyi utalások nyomán az vált világossá, hogy az ide-oda utalt pénzek egy ponton sokszor ugyanoda kerülnek, méghozzá a gyanúba keveredett ügyintéző privát bankszámlájára. Az egyik, ugyancsak az ügyben megkárosított tanár úgy tudja, valamiért gyanús lett a tankerületi központban dolgozó ügyintéző, és a nem sokkal később elrendelt belső vizsgálat utóbb alátámasztotta a vele szemben felmerült kételyeket. Úgy tudják, a gyanúba keveredett tankerületi alkalmazott nem is olyan régen több százezer forintos jutalomban részesült.
Egy másik megkárosított tanár arról beszélt a lapnak, hogy a tanú meghallgatása és a rendőrségi eljárás alatt vált számára nyilvánvalóvá, hogy az ügynek legalább 15–20 érintettje lehet. Az azonban rejtély, hogy az ügyintéző milyen logika alapján választotta ki, hogy kit károsít meg. Azt azonban megerősítették az érintettek, hogy évekre visszamenően több mint 200 ezer és 1 millió forint közötti összeggel rövidítette meg őket az alkalmazott.
Egy harmadik érintett tanár jellemzőnek tartja a történteket, tekintve, hogy a megkárosított tanárokat nem a munkáltató, a békéscsabai tankerület, hanem a rendőrség értesítette arról, hogy jogos járandóságuk egy részéhez a sikkasztás miatt nem jutottak hozzá. Azt viszont mindannyian megerősítették, hogy a lap múlt heti cikke után egy összegben megkapták pénzüket a tankerülettől.
Bánki András tankerületi igazgató csupán annyit írta a Magyar Narancsnak, hogy „a részletekkel kapcsolatosan nem vagyunk jogosultak további tájékoztatást adni, mivel rendőrségi eljárás van folyamatban”. Mindehhez azonban hozzátette, hogy minden érintett pedagógus megkapta a járandóságát, amelyet azután a tankerületi központ majd peres eljárásban kíván visszaszerezni a büntetőeljárást követően. A tankerületi vezető annyit azért elárult, ahogy „korábban is jelezték, belső ellenőrzés kapcsán derültek ki a visszaélések, a tankerületi központ vezetőihez nem érkezett előtte ezzel kapcsolatban panasz egyetlen pedagógustól sem”.