A három magyar döntősön kívül még tíz versenyzőt választottak ki tizenhat ország negyvenhat énekese közül az öt produkció valamelyik versenyszerepére – derült ki a verseny középdöntőjének eredményhirdetésén vasárnap este Szegeden.
A kétnapos középdöntőn a produkciók rendezői – Alföldi Róbert, Ludek Golat, Szász János, Vidnyánszky Attila és Silviu Purcaret – és a partner operaházak vezetői döntöttek arról, kik játszhatják a tizennégy versenyszerep valamelyikét. A zsűri nemcsak az indulók énektudását, hanem komplex színészi képességeit is értékelte.
A versenyhez idén is öt operaház csatlakozott: a bergeni Den Nye Opera, a plzeni Josef Kajetán Tyl Theatre, a Krakkói Opera, a New York-i Dicapo Opera Theatre és a debreceni Csokonai Színház.
A verseny döntőjének november 3. és 17. között a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont, ekkor dől el, kik kapják a legjobb női, illetve férfi opera-előadónak járó elismerést.
