– több mint kétezer embert kellett kitelepíteni, vagy kimenekíteni lakóhelyéről,
– a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén vészhelyzet van,
– a vonatok sok helyen lassabban közlekedhetnek,
– javulás az időjárásban csak szerdától várható
– olvasóink képei az árvízről és a viharokról.
Több ezer riasztás országszerte
Több mint 2100 alkalommal riasztották a tűzoltókat hétfő estig csak a Dunántúlról és a fővárosból, ahol narancssárga riasztás van érvényben. A keleti országrészben – ahol sárga riasztás van érvényben – nagyjából ezer alkalommal kellett kivonulniuk – közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatóságának szóvivője.
A legtöbb esetben kidőlt fák eltakarításához, vízszivattyúzáshoz hívták a tűzoltókat. Fejér megyében egy településen kell védekezni. A többi megyéből körülbelül száz-százötven riasztásuk volt. A legkevesebb hívást Vas megyéből kapták – tette hozzá Szentes György.
Kritikus éjszaka
Sok százan védekeznek a Bódva, a Hernád és a Sajó gátjain, valamint azokon a településeken, ahol a megáradt patakok vize veszélyezteti a községeket. Varga Mihály mérnök ezredes, a Borsod megyei védelmi bizottság titkára hétfő esti tájékoztatása szerint az éjszakai órák kritikus helyzetet teremthetnek, minden eshetőségre felkészültek. Az éjszakai órákban a gátakra több száz fáklyát, lámpákat, homokzsákokat szállítanak ki, főleg Sajóecseg, Boldva, Hernádszentandrás, Kiskinizs, Ócsanálos térségében. Mind három folyó mentén folyamatosan védekeznek, erősítik, magasítják a gátakat.
A megáradt majsi tavaknál gátszakadástól tartanak a szakemberek – tájékoztatott a Baranya megyei katasztrófavédelem. Közlésük szerint a szakemberek úton vannak a horgásztavakhoz. Öt-hat házat fenyegethet a gátszakadás.
Hatvanan újra vizsgáznak informatikából
Az időjárás, illetve az árvíz miatt hatvan diáknak nem sikerült letennie hétfőn a középszintű informatika érettségit; ők május 31-én újra vizsgázhatnak.
Velencei-tó
Másodpercenként 800-ról 1500 literre növelték a Velencei-tóból leeresztett víz mennyiségét; az apasztásra a tó magas vízszintje miatt van szükség. A tóba zúduló vízmennyiség mérséklésére vasárnap lezárták a zámolyi tározótavat is, ahol 4,5 millió köbméternyi vizet tudnak „megfogni”. A korábbi felújítás miatt csaknem teljesen üres tározó egy nap alatt egyharmadáig megtelt.
Adományokat gyűjt a Vöröskereszt
Adományokat gyűjt a májusi ítéletidő károsultjai számára a Magyar Vöröskereszt, amely szükség esetén az árvízi védekezést is segíti homokzsákokkal. A pénzadományokat a szervezet a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámára várja, de országszerte bármelyik Vöröskereszt-iroda pénztárában be lehet fizetni a támogatást.
Fal dőlt egy bácsira
Súlyosan megsérült az a 80 éves férfi, akire rádőlt egy melléképület fala Horváthertelenden hétfőn. A férfit rendőrök, tűzoltók és mentősök szedték ki törmelék alól, az elsődleges vizsgálatok szerint eltört a csípője és a csigolyái is elmozdultak. A rendőr őrnagy megjegyezte: mivel az épület egyik fala már az éjszaka folyamán kidőlt, a férfi jól tudta, hogy veszélyes az épületbe mennie, mégis bemerészkedett. Mindössze egy percig volt benn, a szerszámait szedte össze, amikor a baleset érte.
Elöntéssel fenyegeti a Sajó Kazincbarcikát
Kazincbarcikát fenyegeti a Sajó árvize, a település úgynevezett felső-barcikai városrészében az esti órákban várják a folyó tetőzését. A belvárost már nem fenyegeti veszély, ugyanakkor a település felső részét igen, itt jelenleg is az esőzés és a belvíz miatt víz hömpölyög az utcákon, ezért továbbra is önkénteseket várnak a védekezéshez.
Súlyos sérült Horváthertelenden
Egy ember súlyosan megsérült, amikor egy lakóház melléképülete összeomlott. A melléképület az esőzés és a vihar következtében omlott össze, a szerencsétlenül járt ember csípőtörést szenvedett. Baranyában ez az első személyi sérüléssel járó eset, ami a rendkívüli időjárás számlájára írható – közölte a katasztrófavédelem.
Elzárt települések Baranyában
Három település megközelíthetetlen a megáradt Baranya csatorna miatt. Vázsnok, Tarrós és Vásárosdombó felé vezető utat árasztotta el a megáradt Baranya csatorna. Mindhárom település a 611-es út mentén fekszik, s Sásddal szomszédosak, ahol éppen a legsúlyosabb a helyzet Baranyában. Itt csónakkal közlekednek a mentésben dolgozók. A városban több embert ki kellett költöztetni. A települést csak a 66-os úton északi irányból lehet megközelíteni.
Kitelepülnek a pesti tűzoltók
A főváros vezetése minden nélkülözhető védelmi berendezését az árvízzel küzdő vidéki településekre szállítja – közölte a főpolgármesteri hivatal azt követően, hogy kiderült: a Dunán nem várható jelentősebb árhullám.
A főpolgármesteri kabinet hétfőn döntött a bajba jutott vidéki önkormányzatok számára nyújtandó fővárosi segítségről, továbbá a Budapestről eddig küldött eszközök és védelmi berendezések kiegészítésére újabb tízmilliós keretet hagyott jóvá Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester.
View Árvizek Borsodban in a larger map
A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság (FPVI) a veszélyeztetett területekre mintegy 250 ezer homokzsákot, valamint tíz készlet szivattyút juttatott el eddig. A legnagyobb segítséget Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapta; ide 202 ezer homokzsákot, valamint tábori ágyakat és fáklyákat küldtek.
Budapesten az életveszély-elhárítást követően a tűzoltók a nagyobb forgalmú utakat tisztítják meg a kidőlt fáktól, ágaktól, ezt követően tudnak rendelkezésre állni egyéni segélyhívásoknak. Jelenleg több mint 200 káresethez várják a szakembereket, ám még folyamatosan érkeznek újabb bejelentések.
Több vasútvonalat lezártak
A Budapest–Pécs vasútvonalon Sásd és Vásárosdombó között 9 óra 49 perckor lezárták a pályát, mert a víz elmosta a vasúti töltést. Jelenleg a vonatok állnak. A Szombathely–Székesfehérvár–Szombathely vonalon, Szentgál állomáson elromlott a biztosító berendezés. Az erre közlekedő vonatok utasai a helyreállításig 50-60 perc késésre számítsanak.
A Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon Nyékládháza és Miskolc-Tiszai pu. között lezárták az egyik vágányt egy patak áradása miatt. A másik vágányon váltakozó irányban tudnak csak közlekedni a szerelvények, csökkentett sebességgel. A Bódva-folyó áradása miatt lezárták a pályát Edelény és Szendrő között. Az utasokat vonatpótló autóbuszok viszik.
Korlátozott sebességgel közlekedhetnek a vonatok a Budapest–Bicske, a Komárom–Hegyeshalom, illetve Rajka, a Győr–Celldömölk, a Budapest– Székesfehérvár–Szombathely vonalon Székesfehérvár–Veszprém, a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca, a Balatonszentgyörgy–Keszthely–Tapolca és a Budapest–Pusztaszabolcs vonalakon, a vonatok 15-40 perc közötti késésével kell számolni az erre utazóknak.
Víz alatt Sátoraljaújhely harmada
Emberek százait telepítették ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely víz alatt lévő részeiből a megáradt és kiöntött Ronyva-patak miatt. Szamosvölgyi Péter, a város polgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke azt közölte újságírókkal: kezdeményezi, hogy a várost nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté, hiszen huszonkét utca, a település területének közel egyharmada víz alá került a Ronyva-patak áradása miatt.
Harmadfokú készültség a Tisza-mentén
Harmadfokúra növelte a belvízvédelmi készültséget két Tisza menti védelmi szakaszon a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) – közölte Bara Sándor védelemvezető. Tájékoztatása szerint a tiszai alsó belvízvédelmi szakaszon az elsőfokú belvízvédelmi készültséget másodfokúra, a tiszai középső és a tiszai felső belvízvédelmi szakaszokon a másodfokú belvízvédelmi készültséget harmadfokúra emelték.
Vészhelyzetet rendelnek el a Sajó mentén
Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén – jelentette be a vízügyi szakállamtitkár sajtótájékoztatóján. Kóthay László a kormányzati koordinációs bizottság 14 órakor kezdődő ülésén teszi meg az erre vonatkozó javaslatot. A szakállamtitkár véleménye szerint a testület jóvá fogja hagyni az OMIT javaslatát, és elrendeli a rendkívüli készültséget.
Kóthay László hangsúlyozta, hogy a vészhelyzetet várhatóan nem rendelik el minden önkormányzat területére, ezek számát húsz-negyven településre becsülte.
Árapasztó tározókat nyit a Zagyva Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán a helyi védelmi bizottság, miután minden idők legnagyobb árhulláma vonul le a folyón – jelentette be a szervezet vezetője. Fejér Andor elmondta, hogy a kialakult helyzetet értékelve a bizottság úgy határozott: az árvíz szintjének csökkentése érdekében intézkednek a jásztelki és szükség esetén a borsóhalmi vésztározó megnyitásáról.
Az e célra kijelölt mezőgazdasági területek elárasztása nyomán hétfőről keddre virradó éjszaka a becslések szerint a vártnál 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik a Zagyva és a Tarna Szolnok megyében – közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság irányítója. Lovas Attila szerint a Zagyva főágán, Jászteleknél előreláthatólag így is meghaladja majd a vízállás ez eddig mért legmagasabb szintet.
KÉPGALÉRIA!
Csaknem tízezren áram nélkül
Csaknem tízezer fogyasztót érint a vihar okozta áramkimaradás a Dél-Dunántúlon. Az E.ON szombat este óta megerősített szolgálatban, folyamatosan javítja a hibákat – közölte a szolgáltató térségi szóvivője. Varga Ivett tájékoztatása szerint a régióban ötvennégy településen okozott áramkimaradást a vihar, a szakemberek folyamatosan dolgoznak, ám a rendkívül erős szél okozta károkról újabb és újabb bejelentéseket kapnak.
A vihar a Somogy és Zala megye egy részét is magában foglaló kaposvári térségben okozta a legnagyobb károkat. Itt mintegy hatezer fogyasztót érint az áramkimaradás.
Lassú javulás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint hétfőtől várható lassú javulás. A Duna vonalától keletre már hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon, valamint a Tiszántúlon várható még többfelé eső, zápor. Az ország nagy részén továbbra is viharos lesz az északi, északnyugati szél, a legerősebb széllökések a Dunántúlon néhol meghaladhatják a 100 km/órát.
Északkeleten mérsékeltebb lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, a tartósan borult, csapadékos területeken ennél azonban hidegebb lesz – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Másodfokú készültség a Kis-Balatonnál
Másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget hétfőn reggel a Kis-Balaton térségében – közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Üzemmérnökségének vezetője. Laki István elmondta: arra még nem volt példa, hogy ilyen gyors ütemben, mindössze egy nap alatt másodfokúra kelljen emelni a védekezési fokozatot, de rövid idő alatt már mintegy 500 hektárt öntött el a belvíz.
Laki István kifejtette: az elmúlt években sokszor volt szükség belvízi védekezésre a Kis-Balaton térségében, de ilyen hirtelen, ennyire sok csapadék még nem hullott a térségben. Minden szivattyút üzembe állítottak, de akkora mennyiségű a víz, hogy nem kizárt, rövid időn belül harmadfokúra kell emelniük a készültséget.
Több mint kétezer embert kellett kitelepíteni
Hétfő délelőttig országszerte 2093 embert kellett kitelepíteni, vagy kimenekíteni lakóhelyéről a hétvégi ítéletidő miatt – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Szentes György közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Baranyában Sásdon, Fejérben Bakonycsernyén, Hevesben Szajlán és Heréden, Pest megyében Szentendrén, Veszprém megyében Bakonybélen voltak kitelepítések – közölte a szóvivő. Budapesten is sok a bejelentés, de kevés nagy összegű kárról tudnak, kitelepítésre a fővárosban nem került sor – tette hozzá.
Az OKF és a tűzoltóságok összesen 240 tűzoltót vezényeltek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a védekezésben a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség is segít. Szentes György elmondta, hogy szombat este tíz óra óta 3.200 segélyhívás érkezett: 1100 helyen vizet kellett szivattyúzni, 1800 fakidőléshez vagy ágleszakadáshoz, illetve 104 épületkárhoz kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.
KÉPGALÉRIA!
Kidőlt fák Budapesten
Több főközlekedési útvonalon is fakidőlések nehezítik a közlekedést Budapesten, minden olyan útvonalon, ahol nagyobb zöldövezet van, dugóra kell számítani – közölte Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese. Tájékoztatása szerint a Budakeszi úton a Szépjuhásznénál kidőlt egy villanyoszlop, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Fakidőlések nehezítik a közlekedést Budán a Hidegkúti úton és a Pasaréti úton, a Stromfeld Aurél utcában és a Hollós utcában, Pesten pedig a Podmaniczky utcában. Az Albertirsai úton a 100-as busz nem közlekedik, mert beszakadt az aszfalt.
Terelt útvonalon közlekedik az 5-ös, 63-as, 133-as, 137-es, 250-es és 291-es busz, a 22-es pedig megosztva közlekedik Budakeszi és a Korányi kórház, valamint a Moszkva tér és Szépjuhászné között. A BKV a fogaskerekűt továbbra is autóbusszal pótolja – közölte Herczeg Zoltán, a BKV fődiszpécsere.
Vészhelyzet Miskolcon
A viharos szél és az esőzés a Dunántúlon és Észak-Magyarországon okozta a legnagyobb gondot – több patak is kilépett a medréből.
Halálos áldozata is van a Magyarországon pusztító viharnak: löszfal omlott Miskolc Pacsirta utcai egyik családi házára, két gyermeket és édesapjukat kimentették, ám az apa utóbb belehalt sérüléseibe – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Káli Sándor vasárnap délelőtt vészhelyzetet rendelt el Miskolcon, miután a Szinva-patak kilépett a medréből és a Hejő-patak vízszintje is igen magas. Átbukott a gáton a Szinva Miskolcon a Csóka utca végénél, s ott három tízemeletes lakóházba is betört a víz. Az épületekben nincs áram. A diósgyőri városrész sok utcájában szünetel az ivóvíz-szolgáltatás.
KÉPGALÉRIA!
Varga Zoltán, az ügyvezető kormány önkormányzati minisztere Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a folyamatos esőzés miatt ez idáig 150 embert telepítettek ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldváról, őket közösségi szálláson helyezték el.
A rendkívüli árvízhelyzet miatt vasárnap este több mint 100 pénzügyőrt vezényeltek Borsod megyébe. A vámosok elsősorban a védekezési munkálatokban vesznek részt Emődön, Edelényben és Szendrőben – közölte a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Észak-Magyarországi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense.Vízátfolyás miatt lezárták Sátoraljaújhelynél a magyar-szlovák
államhatárnál az átkelőt – közölte a közútkezelő társaság
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyelete.
Éjjel is homokzsákokat töltöttek a Borsod megyei Edelénynél, ahol a település belvárosában átvezető hídról már szinte érinteni lehetne a folyót, akkora a vízszint. Nyíregyházáról húsz tűzoltó érkezett a településre, hogy segítsen az ár megfékezésében – mondta Molnár Oszkár, a település polgármestere.
Áram nélkül maradt több száz ember vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládházán és térségében – tájékoztatta Csordás Péter az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Zrt. sajtóügyeletese. Fakidőlések okozta vezeték-szakadás miatt nincs áram a térségben – tette hozzá.
Kétségbeejtő a helyzet a szikszói kórházban Víz borítja Szikszón a II. Rákóczi Ferenc Kórház földszintjét, vízben állnak a műszaki berendezések, a betegek ellátása ugyanakkor zavartalan – mondta az intézmény igazgatója, aki kétségbeejtőnek nevezte a helyzet. Tiba Sándor közlése szerint a kórház földszintjén lévő kórtermekből negyvenhárom beteget költöztettek az épület magasabb szintjeire, víz alá kerültek az intézmény műszaki berendezései, ugyanakkor az áramszolgáltatással nincs baj. Működik a labor, a röntgen, és a betegek élelmiszerellátása is biztosított; az orvosok, nővérek is helyükön állnak – tette hozzá a kórházigazgató.
Járhatatlan Pécs legforgalmasabb tere
Le kellett zárni Pécs egyik legforgalmasabb terét, az Ágoston teret hétfőn, mert az esőzések miatt járhatatlanná vált – közölte a rendőrség. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy a város egyik fő közlekedési útja mentén található teret mikor nyitják meg újra a forgalom előtt.
Áradnak a folyók
A Sajó mentén a vízállások a délelőtti óráktól már meghaladják az eddig mért legmagasabb vízszinteket. A Bódva hasonlóan magas vízállással tetőzhet, Szendrő térségében pedig minden eddigit meghaladó vízmagasság kialakulása várható.
Az újabb jelentős eső, zápor mennyisége nagy területen elérte vagy meghaladta a 20-30 millimétert – mondta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője.
Nagy valószínűséggel veszélyhelyzetet rendelnek el hétfőn a Sajó térségére – hangzott el Szabó Imre, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságon tartott sajtótájékoztatóján.
Veszprém megyében a Gerence-patak lépett ki medréből, és elárasztotta Bakonybél alsó részét. Szentendrén a megáradt Bükkös-patak hordaléka megakadt a híd korlátján, emiatt a patak kilépett a medréből, és a víz beömlött a környező épületek kertjeibe. Pilisszentkereszten egy fahidat vitt el a Dera-patak; Kismaroson keresztülfolyó Morgó-patak árad.
Baranyában Magyaregregyen, Kárászon, Bükkösdön és Szászváron öntöttek ki a megemelkedett vízszintű patakok.
A viharos erejű szél akadályozza a vasúti forgalmat is, a Balaton déli partján jelentősen késnek a vonatok, a hétfői járatok egy részét törölték.
Mezőőrsön két embert telepítettek ki az árvíz miatt, harminc házat fenyeget a Cuhai-Bakony-ér áradása – tájékoztatta Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A település több utcáján hömpölyög a víz, a mentésben kétszáz ember vesz részt, de a szomszéd településekről is érkeztek segíteni – közölte.
Van pénz a mentésre
Bajnai Gordon ügyvezető kormányfő a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap hangsúlyozta: van pénz az esőzések miatt kialakult helyzet megoldására, de most nem ezzel kell foglalkozni, hanem menteni kell az embereket és az értékeket.
