Belföld

Vértesi Erőmű: 1 500-an kerülhetnek utcára

A Vértesi Erőmű bezárásának következményei Oroszlányban beláthatatlanok, 1 500 ember veszítené el munkahelyét, és veszélybe kerülne a város távfűtése - jelentette ki a polgármester.

Rajnai Gábor tiltakozott az ellen, hogy a VÉRT május 18-ára összehívott közgyűlésén a tulajdonos Magyar Villamos Művek a társaság felszámolását terjesztené elő, amely ellentétes a kormány korábbi határozatával.

Az eseményen Keleti György, a térség leköszönő MSZP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy „az MVM a Fidesz belső köreivel egyeztetett ennek a közgyűlésnek az összehívásáról (…) jellemző a kialakult helyzetre, hogy az MVM öttagú igazgatóságából hárman lemondtak, nem kívánnak részt venni ebben a színjátékban”.

Keleti György emlékeztetett rá, hogy az MSZP-kormány mindent megtett, hogy tovább lehessen működtetni a Vértesi Erőművet és a hozzá kapcsolt márkushegyi bányát, amely az ország utolsó mélyművelésű bányája. A továbbműködtetésre kormányhatározat kötelezi az MVM-et.

Keleti György idézte az MVM-csoport vezetőjének korábbi nyilatkozatát, aki szerint a Vértesi Erőmű mára sajnálatosan elsősorban szociálpolitikai központ, ahol MVM csak asszisztál a mindenkori kormányzatnak. Keleti György kifogásolta, hogy az MVM csak a gazdasági szempontokat hajlandó figyelembe venni.

Rajnai Gábor, a város polgármestere elmondta, hogy Oroszlány és Bokod távhőellátását is az erőmű biztosítja. A városnak hosszú távú szerződése van a távhőellátásra az erőművel, amely három év alatt mondható fel. A kapcsolt villamosenergia-termelés miatt a távhőár a harmadik legalacsonyabb az országban, de ez a pozíció áramtermelés nélkül nem tartható, így amennyiben az áramtermelést leállítják, 30-40 százalékos lakossági áremelkedés is elképzelhető.

Az MVM vezetője, Mártha Imre korábban azt mondta: ha ésszerű határidőn belül be lehetne zárni a veszteség nagyobb részét termelő bányát, akkor az erőmű biomassza és a meglévő szénkészlet felhasználásával biztosíthatja Oroszlány hőellátását mindaddig, amíg egy új, korszerű fűtőmű nem épül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik