Erről Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója beszélt. Elmondása szerint még 450 méter van hátra a pajzsos alagútépítésből.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor – bár a budai oldalon jelentős késedelem halmozódott fel – a tavaly novemberi ütemtervhez képest akár 2-3 hónappal korábban is végeznek a pajzsos alagútépítéssel – mondta a projektvezető.
Klados Gusztáv kifejtette, hogy miután a déli pajzs június végén, az északi pedig július közepén elért az ideiglenes végállomásra, azokat szétszerelik és kiemelik, majd a kiszolgáló létesítményeket is felszámolják. Ezt követően folytatódhat a pesti oldalon az állomások szerkezetépítése, amelynek befejező munkálatait korábban a pajzsok elhaladása miatt függesztették fel.
A beruházás egyik kritikus pontja a Szent Gellért tér alatt megvalósuló úgynevezett vágánykapcsolati műtárgy, ha ezzel késnek, akkor az egész beruházás csúszik. Klados úgy nyilatkozott, hogy „előrehaladott állapotban” van ennek építése és ősszel valószínűleg végez a Bamco a kivitelezéssel, így nem lesz csúszás.
Jelenleg a budai oldali állomások szinte mindegyike szerkezetkész, a vállalkozók megkezdhették a belső beépítést és a vágányépítést. Kivétel ez alól a Szent Gellért téri állomás, amelynek szerkezetét még nem tudták befejezni, hiszen innen szolgálják ki a fúrópajzsokat
Az alagútépítést követően is lesz bőven tennivaló, be kell majd szerelni a többi között az áramellátó és hírközlő rendszereket, továbbá az automata vonatirányító rendszert is.
Azt még pontosan nem lehet tudni, hogy mikor indulhat a metró éles üzeme, mert erről nem a DBR dönt, hanem a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A metrónak ugyanis két hónapig hiba nélkül kell működnie ahhoz, hogy a hatóság ki tudja adni az engedélyt.
Az Alstom és a BKV között több vita is volt a 2-es és 4-es vonalra szállítandó metrószerelvényekről. Jelen állás szerint az NKH csak azt követően tud majd érdemben foglalkozni a 4-es vonal szerelvényeivel, ha az Alstom teljesíti az előírt 1500 kilométeres tesztet, majd ezt követően megkapja a 2-es metró szerelvényeinek végleges típusengedélyét. Ennek június végéig teljesülnie kell. Klados Gusztáv elmondta azt is, hogy a gyártó katowicei telephelyén már elkészült két prototípus-szerelvény, csak arra várnak, hogy azokat leszállíthassák.
Klados Gusztáv a késésekről annyit mondott, hogy a pajzsindítás előtti telekszerzési problémák, majd a Bamco többszöri leállása miatt már tavaly 245 nappal meg kellett hosszabbítani a projektet, majd a Bamco 27 hétről 50-re emelte a pesti oldali alagútépítés időtartamát.
A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, akkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak már egy éve meg kellett volna érkezniük a Baross térre.
