Belföld

Kitelepítések Bicskén is

A felduzzadt, áradó Szent László patak húsz lakóépületet veszélyeztet Bicskén. A 70 centiméter magas vízzel körülvett házakban lakó családokat kedden a Csokonai iskolába telepítették ki.

A Kanizsai utcából már hétfő este ki kellett telepíteni három családot – mondta Tessely Zoltán, a város polgármestere. Tessely – aki maga is részt vesz a védekezésben – elmondta, hogy a városban három utcában veszélyezteti a víz a lakóépületeket.

Kritikus a helyzet a település határában húzódó, 28 hektáros Mányi halastórendszernél, az 1-es tó gátja szorul megerősítésre.

Mintegy kétszázan dolgoznak a gát magasításán. A helyi lakosok segítséget kaptak a vám- és pénzügyőrségtől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságtól, a bicskei kapitányságtól és a helyi vállalatoktól is.

A helyzet azért kritikus, mert ha átszakadna a gát, a kiömlő víztömeg Bicskén három utcát, a Szent László patak völgyében pedig három települést veszélyeztetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik