Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke ezt csütörtökön közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe. Volner szerint „a menedzsment eltitkolta azt, hogy 32 millió euró viszontgaranciát nyújtottak a 32 milliós vételár mellé”.
A jobbikos képviselő a bizottsági ülésen már bejelentette, hogy feljelentést tesznek, erre Oszkó Péter úgy reagált: „Ezt már magunk is megtettük, csak nem jelentettük be.”
Hangsúlyozta, hogy a Malév privatizációs szerződése előkészítetlen volt. Borisz Abramovics nevének említése nélkül azt mondta: a társaságot „olyan vevőnek értékesítették, aki magánszemélyként szoros kapcsolatot ápolt az orosz alvilággal. Mindez egy olyan cégnél történt, amely nemzetbiztonsági felügyelet alatt van”. Hozzátette: a Malév kapcsán a magyar államot közvetlenül 8,5 milliárd forint közvetlen kár érte, és ha a légitársaság vagyonvesztését is figyelembe vesszük, akkor az meghaladja a 10 milliárd forintot.
Oszkó Péter a szerdai bizottsági meghallgatáson elmondta: a Pénzügyminisztérium csak az idén február 10-én szerzett tudomást a Malév garanciavállalásáról, amelynek a Malév könyveiben nem volt nyoma. A viszontgaranciát a Malév vállalta, így az az állam számára nem jelent közvetlen kötelezettséget, azaz állami garanciát. Kitért arra: a 32 millió euró viszontgaranciát a február 26-án született magyar-orosz megállapodásban korlátozták ekkora összegre, azzal a kitétellel, hogy a kifizetést a Malév a bíróságon visszakövetelheti.
Az ügyvezető pénzügyminiszter az ülés után újságíróknak azt hangsúlyozta: tisztázatlan, hogy a vádak kivel szemben állnak fenn.
