Három hónappal meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék Czeglédy Gergőnek, Óbuda volt alpolgármesterének a letartóztatását – írja a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása alapján. Az MSZP-és politikus júniusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le, minősített vesztegetéssel gyanúsítják.
Augusztusban a kerület polgármesterét, Kiss Lászlót is letartóztatták. Szombaton számoltunk be róla, hogy a bíróság bűnismétlés, és a bizonyítás esetleges megnehezítésének a veszélye miatt, február 16-ig neki is meghosszabbította a letartóztatását. A végzés egyik politikus esetében sem végleges.
Ahogy arról a 24.hu korábban beszámolt: Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották. A DK (beleértve Kisst is) a kezdetektől fogva azt állítja, hogy a vádak abszurdak, politikai leszámolás zajlik. A korrupciós botrányról ide kattintva olvashat további részleteket.