Otthon

Tényleg olyan veszélyes a kedvenc sövénynövényünk?

Getty Images
Getty Images

2024. szeptember elsejétől Svájc hivatalosan is betiltotta a babérmeggy (Prunus laurocerasus) eladását és importálását. Sokak számára érthetetlennek tűnhet a döntés, hiszen az utóbbi évek egyik slágernövényéről van szó, amely örökzöld mivoltának, szárazságtűrő képességének és gyors növekedésének köszönhetően az egyik legkívánatosabb sövénynövénynek számított.

Az egy.hu cikke szerint azt eddig is tudtuk, hogy a babérmeggy mérgező növény: levelének elfogyasztása esetén hidrogén-cianid keletkezik a gyomorban – ez komoly egészségügyi problémákat okozhat.

De a babérmeggy nem, illetve nem csak e miatt került tiltólistára: a legnagyobb probléma, hogy népszerűsége révén számos kertben szinte egyedüli sövénynövényként van jelen, kiszorítva a többi fajt, nagymértékben csökkentve a biodiverzitást.

A szerző szerint ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nem természet adta tulajdonságai, hanem az emberi tevékenység miatt vált invazív fajjá.

A cikkben óva intenek mindenkit attól, hogy pánikszerűen ásót ragadjon, és kiássa a sövénynek ültetett babérmeggyet a kertjéből. Sokkal inkább javasolják azt, hogy minden jó tulajdonsága és annak kihasználása mellett a babérmeggy ültetésekor is törekedjünk a mértékletességre és a rendszerben gondolkodásra – akárcsak minden más faj esetében.

Kapcsolódó
Így verik át az idősebbeket a tűzifával
Egyre komolyabb mértéket ölt Magyarországon az illegális fakereskedelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik