Belföld

Életfogytiglant is kaphat a pécsi ámokfutó

A korábbinál súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a rendőrség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottját.

Murai Ágnes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette az MTI információját, miszerint G. Ákost már nem több emberen elkövetett emberölés kísérletével, hanem előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztetve, több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják.

A bíróság a gyógyszerészhallgatót ezért akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja. Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült: a gyanúsítás megváltoztatását az ügyben felmerült bizonyítékok alapozták meg, amelyek eredményeként a nyomozás rövid időn belül befejeződhet.

A Pécsi Városi Bíróság szerdán úgy döntött: augusztus 28-ig meghosszabbítja G. Ákos előzetes letartóztatását, mert esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének veszélye.

A Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében a 23 éves hallgató 2009 novemberében délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő. A gyilkost húsz percen belül elfogták.

Az elmeorvos szakértő közelmúltban elkészült véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a kiszabható büntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik