Az igénylés csütörtökön érkezett meg a Pénzügyminisztériumba, a pénzt a költségvetés általános tartalékából biztosítják – közölte a pénteki sajtótájékoztatón a szakállamtitkár, hozzátéve, hogy a végső szót Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök mondja ki.
Döntöttek arról is, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely egységes eljárásrend szerint méri fel a károkat az ár-, illetve belvízzel sújtott településeken – mondta Kóthay László. Hangsúlyozta, hogy az ügyvezető kormány hivatali ideje alatt csak a kárfelmérés kezdődik el, és reményeik szerint be is fejeződik, a kártalanításról, helyreállításról, újjáépítésről már a következő kormány dönt.
Az aktuális árvízi helyzetet ismertetve a szakember közölte, hogy a Sajó, a Hernád és a Bódva felső szakasza apad, azonban az alsó szakaszokon nincs változás. Mint mondta, a Bódva csütörtök óta mindössze három centimétert apadt, ami nagyon lassú, és továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az átázott töltésekre.
A Bódvához talajmechanikai szakembert küldenek Edelény térségébe, hogy felmérje, pontosan milyen állapotban van a töltés. Összesen országszerte 1614 kilométer hosszon tartanak fenn védelmi készültséget, ebből 130 kilométeren rendkívüli készültségi fokozat van érvényben. Harmadfokú készültség 365 kilométer hosszon, másodfokú 283 kilométer, míg elsőfokú 836 kilométer hosszon van.
A kitelepítettek száma Borsod megyében csökkent, jelenleg 780-an nem lakhatnak otthon, az országban összesen 1009-en még nem térhettek vissza otthonaikba. A Tisza áradása miatt lakott területeket nem lesznek veszélyben, de védekezni ott is kell. A Balaton vízszintje magas, 116 centiméter – ismertette Kóthay László.
A belvízzel borított terület már 160 ezer hektár, amelyből 80 ezer hektár mezőgazdasági terület. Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója elmondta, hogy a tározók még mindig veszélyben vannak, jelentősen megterheltek. A rakacai víztározónál kritikus a helyzet, de a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a víz ne öntsön ki. Mint fogalmazott, a fehérvárcsurgói tározó megmentette Székesfehérvárt.
A szakember közölte, a vízzel elárasztott területeken számítani kell szúnyoginvázióra, az irtásra már most fel kell készülni az érintett térségeknek, településeknek. Az árvízzel kapcsolatban elmondta továbbá, hogy Észak-Magyarországon több mint húszezer állatot kell beoltani lépfene ellen, az árhullám levonulása után pedig három állattartó telepet kell fertőtleníteni, és 153 ezer állati tetemet kell eltakarítani. Muhoray Árpád vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes főigazgatója azt közölte: Lengyelországból felkérés érkezett az unióhoz, hogy szakmai segítséget kérnek az ottani árvízi védekezéshez. Átgondolják a felajánlást.
