Belföld

170 milliárdnyi „csontvázat” talált Varga

A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság június első hetében hozza nyilvánosságra az első részjelentését; erről a bizottság elnöke számolt be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség leendő államtitkára szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből.

Varga Mihály közölte: a jelentésben elemzést közölnek a gazdaság szerkezetéről, állapotáról, valamint az államháztartás helyzetéről, illetve arról, „milyen csontvázak vannak a szekrényben”, milyen konkrét ügyekkel kell a következő kormánynak foglalkoznia.

A „csontvázak” kapcsán leszögezte: ezek mennyisége „riasztó”, a tényfeltáró bizottság „nem várt segítséget kap” a kormánytól, amikor hétről hétre kerülnek elő a gazdaságot, államháztartást súlyosan éritő ügyek.

A konkrét, akár „nyílt színi jogsértésnek” is nevezhető ügyek kapcsán kiemelte a Malév 60 milliárd forintos nem várt követelésállományát, a Vértesi Erőmű 37-40 milliárd forintos követelésállományát, a „munka világát” érintő kiadásoknál tátongó 70 milliárd forintos lyukat.

Nem csontváz, kockázat

Varga Mihály és tényfeltáró bizottsága folyamatosan olyan csontvázakat tár fel, amelyekről a kormány már részletes tájékoztatást adott – közölte az fn.hu-val a Pénzügyminisztérium. Szó sincs tehát, hogy bármiféle csontvázak lennének a költségvetésbe, amelyeket valaki is eltitkolt volna. A Pénzügyminisztérium mindig is mondta: kockázatok vannak, de a kormányzás velejárója azok kezelése. A szervezet szerint azok a kockázatok, melyekről a tárca beszélt, ugyanolyan szigorú költségvetési politikával, mint amilyen megvalósult 2009-ben, az idén is kezelhetők és így teljesíthetők a hiánycélok.

A tárca május 13-án a honlapján közölt anyagában hosszan elemzi a kockázatokat, és azok kezelésének eszközeit. Az elemzés szerint a negatív kockázatok nagyságrendje a GDP 0,6 százaléka. Ugyanakkor pozitív kockázatok is vannak. Ezek közé tartozik, hogy a vártnál jobbak a növekedési kilátások, gyorsabban bővül az export, Magyarország kedvezőbb feltételekkel kerül ki a válságból. Mivel egy kormánynak nemcsak az a dolga, hogy a kockázatokat feltárja, s aztán ne csináljon semmit, ezért a tárca az elemzés keretében felsorolja a lehetséges eszközöket is: költségvetési zárolás, maradványtartási kötelezettség előírása, túlköltések korlátozása jogszabály-változtatással, a kincstárnoki kontroll következetes érvényesítésével.

Mindezek alapján minden feltétel adott az eredeti államháztartási pálya végigviteléhez, annak a kedvező egyensúlyi pozíciónak a megőrzéséhez, amelyet a Bajnai-kormány a 80 éve nem látott világgazdasági válság által támasztott nagyon nehéz körülmények között el tudott érni – zárul a minisztérium közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik