Gazdaság

Mészáros Lőrinc pulykafeldolgozója, Turul-szobor, pluszpénz az árvízvédelmiseknek – döntések a Közlönyből

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A hétfő este megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy egyebek mellett a kormány arról is döntött, hogy Nagy István agrárminiszter vizsgálja meg, az EU Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervből kaphat-e beruházási támogatást „egyedi fejlesztési terveinek megvalósítása érdekében” az Élelmiszeripar Bajnokai Programban résztvevőként kijelölt szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., amely Mészáros Lőrinc cégbirodalmának része, írja a hvg.hu.

A kormány határozott arról is, hogy 83 millió forintot utal ki az Agrárminisztériumnak a történelmi emlékhelyként és műemlékként nyilvántartott tatabányai Turul-szobor állagmegóvására és felújítására.

A kabinet sok egyéb dolog mellett döntést hozott arról is, hogy az árvízvédelmi védekezés után maradt munkákkal kapcsolatban június 30. helyett november 30-ig kiterjeszti az időszakot, amíg a károsodott vízi létesítmények és védművek helyreállítása érdekében túl lehet lépni a víz-, környezeti- és természetikatasztrófa-kárelhárításra szánt keretet. Ennek a személyi juttatásokra fordítható részét 200 millió forinttal megemelték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik