Hatalmas pusztítás a Balatonon
Egy átlagos hétvégi napnál háromszor több riasztást kapott az elmúlt 24 órában a Győr megyei katasztrófavédelmi ügyelet.
Közlésük szerint a megszokott 8-9 helyett 26-szor fordultak hozzájuk, az utóbbi egy órában pedig 11 bejelentést kaptak. A legtöbbször kidőlt fák eltávolításához hívják őket.
Szombaton 18 órától vasárnap reggelig több mint 50 alkalommal vonultak ki viharkárokhoz Zala megyében a tűzoltók, a legtöbb segélykérés Balatongyörök, Gyenesdiás és Keszthely térségéből érkezett – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
A rendkívüli esőzés következtében kilépett medréből a Gerence-patak, és elárasztotta Bakonybél alsó részét – tájékoztatta Baky György, a Veszprém megyei község polgármestere. A település vezetője szerint mintegy 30 ház és kert áll víz alatt, eddig egy családot kellett kiköltöztetni. A katasztrófavédelmisek és a lakosok – több százan dolgoznak a patak gátján – eddig mintegy ezer homokzsákot raktak le, s újabb szállítmányt várnak.
A viharos szél miatt vasárnap nem közlekednek a balatoni személyhajók, és átmenetileg a komp sem üzemel – tájékoztatta Széles János, a Balatoni Hajózási Zrt. ügyeletese.
Átszakadt Mór határában a halastórendszer 2-es tavának a gátja. Az úton hömpölygő víz miatt több órára le kellett zárni mórnál a Zirc felé vezető 8216-os utat.
Késnek a vonatok a Dunántúlon
Jelentősen késnek a vonatok a Balaton déli partján. A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon a vasúti pályára kidőlt fák folyamatosan rongálják a felsővezetéket.
Székesfehérvár és Siófok között dízelmozdony továbbítja a szerelvényeket; Siófok és Balatonszentgyörgy között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – közölte a Mávinform.
A Mávinform ügyeltesének közlése szerint az átszállások, a dízelmozdonyok cseréje miatt az erre közlekedő vonatok utasai 65-70 perc késésre kell számítani. Néhány vonat kerülő útirányon, a Balaton északi partján közlekedik.
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon Iváncsa állomáson, ahol korábban fa dőlt a felsővezetékre, megindulhatott a közlekedés. Ezen a szakaszon a vonatok már csak 15-20 perc késésre kell számítani az utasoknak – közölte a Mávinform ügyeletese.
Áradások az észak-magyarországi folyókon
Megkezdte a felkészülést az árhullámok kivédésére az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) – közölte Csont Csaba, az Ékövizig árvízvédelmi osztályának vezetője. Jelenleg a Tarna, a Sajó, a Bódva és a Bodrog vízgyűjtőin intenzíven esik az eső, emiatt elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Hernádon, a Bodrogon és a Tarna mentén, harmadfokú a riasztás a Sajón – tájékoztatott korábban Csont Caba.
A folyamatos csapadék-utánpótlás következtében tovább folytatódott a Zagyva áradása, így másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a folyó Jászberény és Újszász közötti szakaszán – közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.
Bakonycsernyén kilépett medréből a szombat délelőtt óta tartó heves esőzés hatására megduzzadt Gaja-patak. Hasonlóra 1974 óta nem volt példa a faluban. A veszélybe került házakat homokzsákokkal próbálják védeni – közölte Ackermann Zoltán, a község alpolgármestere.
Elöntött egy utcát, és betört két alacsonyabban fekvő lakóház kertjébe, illetve az egyiknek a garázsába a falut körülvevő magaslatokról és szántóföldekről lezúduló víz szombat este a Fejér megyei Gyúrón. A patakként hömpölygő víztömeg elárasztotta és iszapos sárral borította el a Sport utca egy részét, a két szélső ház kertjében pedig lábszárközépig ért a víz.
Betört a víz egy szállodába Budapesten
A környékről lefolyó nagy mennyiségű esővízet az Aréna Hotel (egykori Stadion szálló) csatornarendszere nem tudta elvezetni, így a víz betört a szálloda különböző bejáratain. A tűzoltóság és katasztrófavédelem nagy teljesítményű szivattyúkkal és a homokzsákok elhelyezésével gátolta a további vízkárokat.
A nagy mennyiségű esővízet a csatornarendszer nem tudta elvezetni az Astoria Hotel környékén sem, így a víz betört a szálloda pincéjébe, ahol méteres víz gyűlt fel. A tűzoltók csöveken szivattyúzzák ki a vizet az Astoria Hotelból.
A fővárosi és a Pest megyei tűzoltók több mint 80 helyszínre vonultak ki a viharos időjárás miatt szombat este óta – közölte Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Kis-Guczi Péter közölte: vasárnap reggel hat óráig a tűzoltókat főként vízszivattyúzás, kidőlt fák, letört faágak eltávolítása miatt riasztották.
Kemencén egy víz által veszélyeztetett családi házat két felnőttnek és két gyermeknek kellett átmenetileg elhagynia, Szentendrén földcsuszamlás történt, ami miatt négy családi házat nyilvánítottak életveszélyesnek – olvasható a sajtóügyeletes közleményében.
Az erős szél miatt a BKV Zrt. hajójáratai és a Libegő nem közlekednek – áll a társaság közleményében.
Járhatatlan utak
Vízátfolyás miatt vasárnap reggel lezárták a forgalom elől a Borsod megyei Varbó és Parasznya közötti utat, így Varbót elzárta a víz – tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete. A közlés szerint az úton körülbelül fél méteres víz hömpölyög, ezért Varbót nem lehet megközelíteni.
A Sajó áradása miatt korábban lezárták a Borsod megyei Putnok és Borsodbóta közötti útszakaszt. Szintén a Sajó magas vízállása miatt nem lehet közlekedni a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő bekötőúton, mert annak egy részét elöntötte az ár. Nem közlekedik a komp Muhi és Köröm között, miként a két település közötti útra sem lehet ráhajtani a Sajó áradása miatt.
Igen sok fa dőlt ki a felázott talajból Lillafüred és Bükkszentlászló térségében. Bár a Miskolcról vezető utat nem zárták le a forgalom előtt, de az út rendkívül a balesetveszélyessé vált a sáros-törmelékes vízátfolyások, valamint a kidőlt fák miatt. Ezért a rendőrség kéri, aki teheti másfelé kerüljön – közölte Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Busz helyett autók viszik az utasokat
Az esőzés miatt balesetveszélyessé vált bükki utak miatt nem közlekedik az autóbusz Ómassára és Bükkszentlászlóra – tájékoztatta Braun Csaba, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. kommunikációs vezetője.
A Miskolcról Ómassára induló 15-ös és a Bükkszentlászlóra induló 68-as számú autóbusz közlekedése szünetel, ugyanakkor Lillafüredre jár az 5-ös busz. A Bükkszentlászlóra igyekvőket személyautóval viszik a településre, az autó a buszmegállókban áll meg, és veszi fel az utasokat- mondta Braun Csaba.
Vészhelyzet Miskolcon…
Vészhelyzetet rendelt el Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere, miután a Szinva kilépett a medréből és a Hejő-patak vízszintje is igen magas.
Mindenki, aki mozgósítható a területeken, a helyszíneken dolgozik. Kérik a lakosságot, kapcsolódjanak be a védekezésbe – mondta el a politikus.
Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője azt mondta: a Szinván kívül számos más patak is megáradt a térségben. Különösen a Ronyva-patak vízszintje is igen magas, ezen a részen szintén homokzsákokkal védekeznek.
Egy férfi meghalt Miskolcon a Pacsirta utcai házánál az esőzés miatt vasárnap késő délelőtt. Az elsődleges információk szerint löszfal omlott egy családi házra, két gyermeket és édesapjukat kimentették, ám az apa utóbb belehalt sérüléseibe – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az esőzés okozta rendkívüli helyzet miatt és a város biztonságos vízellátásának védelmében, a város vízellátásáért felelős Mivíz Kft. több forrást is kizárt a víztermelésből. A vezetékes víz továbbra is biztonsággal fogyasztható, azonban a helyi védelmi bizottság döntése értelmében a Mivíz Kft. vasárnap délután vízkorlátozást vezet be Miskolc területén.
A lakosságot arra kérik, hogy takarékoskodjon a vízzel.
…és Kazincbarcikán
Az önkormányzat vasárnap déltől várja a lakosságot megfelelő öltözetben, hogy homokzsákokkal és egyéb eszközökkel megfékezzék a Tardona-patak áradását. A városvezetés kéri, hogy aki teheti, vegyen részt a védekezésben.
„Ilyen helyzet még soha nem alakult ki Kazincbarcikán, hiszen a Tardona-patak ilyen drasztikus formában még soha nem veszélyeztette a városlakókat. A segíteni akarókat az Arborétum Kft. telephelyére várják a Mátyás Király utcába” – közölte Szitka Péter, az észak-borsodi település szocialista polgármestere.
