Tűzoltók, polgári védelmi szakemberek, önkéntesek, a lakosság dolgozik és védekezik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos településén az esőzés miatt megáradt patakok, folyók mentén, eddig mintegy 180 ezer homokzsákot pakoltak ki, a védekezés tovább tart, az eső nem szűnik.
A szaktárca vezetője, aki Káli Sándorral, Miskolc polgármesterével és Tatár Attilával, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót, úgy fogalmazott: az esetleges további kitelepülésekre a katasztrófavédelem, a polgári védelem szakemberei felkészültek.
Varga Zoltán azt is elmondta, hogy Borsodban a víz, a Dunántúlon a szél okoz gondot, az országból eddig mintegy 1700 jelentés érkezett a tűoltósági ügyeletekre.
Jelen pillanatban még nincs olyan helyzet, hogy vészhelyzetet kellene elrendelni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak – jelentette ki Varga Zoltán, megjegyezve: a központi vis maior alap forrása rendelkezésre áll, és akár előleget is tudnak folyósítani a kárt szenvedett önkormányzatoknak a védekezéshez.
Mint mondta: a kormány mind az árvízi, mind pedig a belterületi védekezéshez biztosítja a pénzt. Káli Sándor elmondta, hogy a százmillió forintot jócskán meghaladja a kár, illetve a védekezés költsége.
Az ügyvezető kormány önkormányzati minisztere miskolci sajtótájékoztatóján, nem sokkal este hét után elhangzott, mintegy százötven ember kitelepítéséről szóló bejelentést követően nem sokkal az MTI úgy értesült, a kitelepítettek emberek száma már mintegy 200-at tesz ki Borsod-Abaúj-Zemplénben.
Az MTI akkor közölt információi szerint Boldván 150 embernek kellett elhagynia otthonát, emellett Alsóvadász, Bökkszentlászló, Izsófalva, Kondó és Sajólászlófalva településeken is költöztettek ki már embereket.
A miskolci rendkívüli helyzet miatt legalább harminc embert menekítettek ki a tűzoltók, de ez nem végleges szám – mondta az MTI-nek Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője.
