Nagyvilág

Bocsánatot kért a dél-koreai elnök a rövid életű puccskísérlet után

AFP
AFP

„A szükségállapot kihirdetése végső kétségbeesésemből fakadt, amit az állami ügyekért felelős legfőbb döntéshozóként érzek” – mondta kétperces videóüzenetében Jun Szogjol, Dél-Korea elnöke, aki kedden 40 év után először hirdetett hadiállapotot az országban. Mindezt azzal indokolta, hogy az ellenzék összejátszik Észak-Koreával.

A döntését nagy felháborodás és zűrzavar követte: végül a parlament 190 képviselője (kormánypárti és ellenzéki egyhangúlag) megszavazta a szükségállapot feloldását, amelyet maga az elnök is visszavont néhány órával később. Az ellenzék azzal érvel, hogy Jun Szogjol azért hirdetett szükségállapotot kedden este, hogy kibújjon az ellene és a családja ellen folyó nyomozás alól.

 Mélységesen sajnálom és őszintén elnézést kérek a polgárainktól, akiket minden bizonnyal nagy megrázkódtatás ért

– mondta Jun, akit már a hétvégén bizalmatlansági szavazással távolíthat el a hivatalából a parlamenti ellenzék. Nem állt fenn semmi olyan előfeltétel, például háborús helyzet, fegyveres lázadás vagy nagyobb országos vészhelyzet, amely az alkotmány alapján indokolttá tette volna ezt a lépést, áll az elnök elmozdítását célzó beadványban.

Jun, aki a szükségállapot kihirdetése óta nem állt a nyilvánosság elő, most azt mondta, „nem fogja elkerülni a jogi és politikai felelősséget” a döntése miatt.

Kapcsolódó
Modern demokratikus történetének mélypontjára került Dél-Korea, miután az elnök hadiállapotot hirdetett
Saját pártját is meglepve olyat húzott a koreai elnök, amire 40 éve nem volt példa: hadiállapotot hirdetett. Pár órával később Jun Szogjol kénytelen volt visszavonni az intézkedést. Mi áll a hirtelen jött zűrzavar mögött?

(CNN)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik