Belföld

Fidesz: legyenek nyilvánosak a szegedi villamos pénzügyei

Elvárja a nyilvánosságot a Fidesz a szegedi villamosprojekt ügyében, és tiltakozik az ellen, hogy a MSZP-s többségű szegedi közgyűlés zárt ülésen kívánja tárgyalni az uniós forrásból és a hazai adófizetők pénzéből megvalósuló, 30 milliárd forintos beruházás helyzetét bemutató előterjesztést - jelentette ki Hüvös László, a párt önkormányzati frakciójának vezetője kedden.

A politikus szegedi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szegedi 1-es villamosvonal rekonstrukciójával kapcsolatban Botka László polgármester folyamatosan „komikus ígéretekkel” áll elő, újabb és újabb határidőket jelöl meg, de ezek egyikét sem sikerül betartani.

A villamos több hónappal az eredeti határidők után sem közlekedik, és egyelőre megjósolhatatlan, mikor fejeződik be az építkezés.

Hüvös László felidézte, a Fidesz már február közepén felhívta a közvélemény figyelmét, nem egyszerű csúszásról van szó, hanem fennáll a veszély, hogy a kivitelezésben részt vevő Szeviép cégcsoport fizetésképtelen. A helyzet tisztázásáért vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, de ezt a közgyűlés többsége megakadályozta. Ahogy a beruházás ügyében illetékes városüzemeltetési bizottság sem tárgyalhatta meg március 30-án az ügyet, mivel az MSZP-s képviselők távolmaradásukkal határozatképtelenné tették a testület ülését.

A városvezetés az elmúlt hónapokban arra törekedett, hogy leplezze a valós helyzetet, így erkölcsileg mindenképpen felelős azért, hogy most a rekonstrukcióban alvállalkozóként részt vevő cégek futhatnak a pénzük után – hangsúlyozta Hüvös László.

Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke kifejtette, talán nem véletlen, hogy a Szeviép Zrt. éppen a választások másnapján, április 26-án kérte a csődeljárás megindítását maga ellen.

A cégnek a jogszabályok értelmében 45 napja van, hogy megállapodjon a hitelezőivel és reorganizációs tervet készítsen. Ha az egyezség nem jön létre, a határidő meghosszabbítható, végső esetben azonban felszámolási eljárás indulhat a vállalkozás ellen – közölte az önkormányzati képviselő.

A politikus kijelentette, a Szeviép-ügyet teljes egészében ki kell vizsgálni, mivel félő, hogy a céggel kapcsolatban álló kis- és közepes vállalkozásokat, az önkormányzatot és az államot is kár érheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik