Belföld

Mesterházy az MSZP elnöke lenne

A hétfőn újra az MSZP-frakció élére választott politikus az MR1-Kossuth Rádió 180 percben című műsorában kiállt amellett, hogy ugyanaz az ember legyen az MSZP elnöke és a frakcióvezetője.

Mesterházy Attila ezzel lényegében jelezte, hogy szívesen vállalná az MSZP vezetését is, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre még folynak a viták és nincs döntés arról, hogy egy kézben legyen-e a szocialista parlamenti frakció és az MSZP irányítása.

Közölte: két helyettese lesz a frakcióban, de erről a kérdésről most nem volt szó, ahogyan arról sem, ki lehet a parlament szocialista alelnöke. Mint mondta, az MSZP-frakció három pontban foglalta össze a legfontosabb elveket: a parlament továbbra is demokratikusan működjön, kormányzati ellenőrző szerepe ne csorbuljon, illetve fontos társadalmi problémák kerüljenek a parlament elé.

A kormányzati szerkezetet is kommentálta. Úgy fogalmazott: több kérdés is felmerül, például, hogy ki és milyen súllyal foglalkozik a foglalkoztatáspolitikával, munkahelyteremtéssel,továbbá a fenntartható fejlődéssel, ökopolitikával, harmadrészt pedig a fogyasztóvédelemmel. A miniszterekről szólva – nevek említése nélkül – feltette a kérdést, vajon helyes-e jogászra bízni az agráriumot, illetve oligarchára az oligarchák ügyét.

MEsterházy lett a frakcióvezető

Hétfőn nagy többséggel Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek alakuló ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja. A több mint ötórás frakcióülés közben tartott sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó pártelnök elmondta: ötvenöten voksoltak, közülük hárman nemmel, ketten érvénytelenül szavaztak, a többiek pedig igent mondtak a képviselőcsoport korábbi vezetőjének újraválasztására. A frakció elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik