A Titanic bemutatását követő testszégyenítésről beszélt Kate Winslet, egyúttal üzent azoknak az újságíróknak, akik annak idején bírálták a testét. Az Oscar-díjas színésznő a 60 Minutes című műsor vendége volt, ahol a nehéz időszakról beszélt.
Az egyik ezzel kapcsolatos videót le is játszották a műsorban, egész pontosan az E! műsorát az 1998-as Golden Globe gáláról, ahol a közvetítésben ilyenek hangzanak el: „kifolyik a ruhájából” és „két számmal nagyobb ruha kéne neki, és akkor kinézne valahogy”.
Abszolút visszataszító. Miféle embernek kell ehhez lenned? Hogy ilyet mondj egy fiatal színésznőről, aki épp próbálja kitalálni magát?
– mondta a színésznő az ezt firtató kérdésre. Állítása szerint a Titanic után évekig szembesült a testével kapcsolatos negatív megjegyzésekkel.
Állítólag túl kövér voltam. Mért voltak ilyen szörnyűek velem? Borzasztó volt. Kurvára nem is voltam kövér
– folytatta.
Hozzátette, hogy később sikerült találkoznia azokkal, akik megszégyenítették a teste miatt, és szembesíteni tudta őket a csalódottságával. „Remélem, hogy ez kísérteni fog” – mondta a színésznő a kritikusainak. Erre dicséretes pillanatként emlékszik, nemcsak maga miatt érzett elégtételt, hanem azok miatt is, akik hasonló verbális zaklatást éltek át.