A magyar női kézilabda-válogatott hibátlanul zárta a csoportkört a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, miután Törökországot hat, Svédországot a rangadón hét, Észak-Macedóniát egy gyengébb első félidővel is tíz góllal verte.
A női válogatottal legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy egy Eb-n egymás után három sikert arasson, akkor a csoportkörben Ausztriát (42–23), Macedóniát (30–22), illetve Szerbiát (35–27) páholta el a Németh András által irányított csapat.
A középdöntőben a németek megtörték a magyar csapat győzelmi sorozatát (27–34), majd a lengyeleket fölényesen (37–21) verték Görbicz Anitáék, ám a norvégok erősebbnek bizonyultak (31–34),
Az idei Eb-n egyelőre két középdöntős ellenfele ismert a magyar válogatottnak, december 6-án Lengyelországgal, 10-én Franciaországgal találkozik Golovin Vlagyimir csapata. A középdöntőt csütörtökön kezdi a magyar csapat, az ellenfél a B-csoport első helyezettje lesz, vagyis várhatóan Montenegró, amely két kör után hibátlan, és kedden a 2 pontos Csehországgal találkozik.
Vasárnap pedig a B csoport második helyezettje vár majd a mieinkre Debrecenben, erre a pozícióra a csehek mellett még a szerbek vagy a románok is befuthatnak.
A szövetség az első hatba kerülést jelölte meg célkitűzésként, ehhez a középdöntő során az első háromban kell végeznie a csapatnak.