Szórakozás

Kamerák előtt esett össze az RTL Klub sztárja – Kikészítették

Összeesett tegnap az ökölvívó edzésen VV Péter. A fiú teljesen kimerült és halálosan elfáradt. Azt mondta, teljesítőképessége határán van.

Egyre lelkesebben készülnek a villalakók a vasárnapi nagy összecsapásra. Egyelőre még nem sejteni, ki kivel szállhat majd ringbe, persze a legtöbben már is tudják, kivel szeretnének megküzdeni. Attila és Péter például egymást szemelték ki. Persze mindegyiküknek más a motivációja. Attila azt gondolja, hogy a valóságshow veteránnal csak elütögetnének a ringben, valódi pofonok nem lennének.

Péter azonban nagy verekedésre készül. Ugyanakkor aljas módon éppen azt akarja kihasználni, hogy a villa fura figurája megbízik benne. Úgy gondolja, mivel Attila nem akar valódi harcot, így ő majd könnyebben ki tudja ütni. Ezt egyébként edzőjének is elmondta, aki ezt követően még jobban meghajtotta, hogy maximálisan felkészítse a vasárnapi mérkőzésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik