Belföld

Így drágul idén a karácsonyfa

Horváth Júlia / 24.hu
Horváth Júlia / 24.hu

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5–10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5000–5500 forint között, az ezüstfenyőt 6–8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8–10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az MTI-vel hétfőn az Agroinform.hu.

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.

A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik. A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást. A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Magyarországon ma 600–700 családi gazdaság termeszt 3000–3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi – ismertette az Agroinform.hu. A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik