Belföld

„Kettesével jönnek a rendőrök a lakásunkra, a szomszédhoz is becsöngetnek” – felmondási hullám a gyermekvédelemben

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
  • Miközben szétmállik az infrastruktúra és súlyos szakemberhiánnyal küzd a rendszer, nagy erőkkel zajlik a gyermekvédelmi dolgozók ellenőrzésére hivatott hatósági akció: rendőrök mennek ki a munkatársak lakására és magánéleti kérdéseket tesznek fel. Aki megtagadja a válaszadást, elveszítheti az állását.
  • A rendőrök az úgynevezett kifogástalan életvitel-ellenőrzés során eddig csaknem 12 ezer gyermekvédelmi dolgozót kerestek fel, ez az érintettek 90 százaléka. Szilveszterig a törvény szerint végezniük kell.
  • Eközben a Cseppkő gyermekotthonban – ahol, mint megírtuk, a legnagyobb felmondási hullám zajlott augusztusban – azóta már két igazgatóváltás is történt.
  • A Breznó utcai Bolyai Gyermekotthoni Központból gyermekvédelmi dolgozók szerint az intézmény több vezetője (igazgatóhelyettes és otthonvezető) is felmondott a közelmúltban.
  • Bár a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint minden rendben van, az intézményekben forrásaink szerint egyre kevesebb a szakképzett munkatárs. Az otthonokban kétségbeejtő állapotok uralkodnak, s mindennek a legnagyobb kárvallottjai a gyerekek.

„Teljesen kétségbe vagyunk esve” – fogalmaz az egyik gyermekotthoni nevelő a kérdésünkre.

Ez már nem is kiégés, ez poszttraumás stressz. Ha két hetet dolgozol egy ilyen helyen, már ki vagy égve.

Utána a folyamatos pszichés nyomás, az ellehetetlenítés, a szakmaiatlan döntések a fejed felett, és az állandó tehetetlenség-érzés. Mindezt megalázó fizetésért. Dráma az egész rendszer” – fogalmaz egy másik fővárosi gyermekvédelmi szakember.

Forrásaink azért nem beszélnek nyilvánosan, mert félnek. A szerződésükben ugyanis benne van, hogy semmit nem mondhatnak el abból, amit a gyermekvédelmi intézményekben tapasztalnak. A közpénzből fenntartott rendszer hermetikusan zárt.

Ha valakiről kiderül, hogy információt szivárogtatott ki, nemcsak az állását veszti el, hanem a hivatását is elbukhatja; arról beszélnek, hogy „utánuk nyúlhatnak”, ami azzal járhat, hogy többé nem dolgozhatnak egyetlen gyermekvédelmi intézményben sem. Márpedig a többség elhivatott a család nélkül maradt gyerekek sorsa iránt, ezért vállalják a mai napig az egyre rosszabb körülményeket.

Getty Images

A gyerekek súlyosan belesérülnek

Augusztus végén írtuk meg, hogy a Cseppkő utcai gyermekotthonban felmondási hullám zajlott: az addigi igazgató mellett több vezető és munkatárs is távozott. Akkor a Népszavának azt nyilatkozta az illetékes főigazgatóság, hogy 265-en távoztak a rendszerből országosan, többen amiatt, mert nem voltak hajlandók alávetni magukat a személyes körülményekről, sőt, családtagokról is érzékeny adatok közlését követelő úgynevezett kifogástalan életvitel-ellenőrzésnek. (Pedig a tesztek kitöltése csak az első fordulója volt az átvilágításnak.)

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik