Szórakozás

Nem öregszik a szupersztár

Tom Cruise nem lenne jó időmértékegységnek, ugyanis egy percet sem öregedett az utóbbi évtizedben.

Hollywoodban bevett szokás lett, hogy egyszerre több részt forgatnak le egy filmszériából, és bár a Mission: Impossible esetében nem ez a helyzet, Tom Cruise külseje alapján nyugodtan hihetnénk az ellenkezőjét. A szebb sikereket is megélt színész ugyanis semmit nem öregedett az ezredforduló óta. Sőt kevesebb a barázda homlokán, mint annak idején. Egyedül a szeme sarkában jelentek meg szarkalábak, de azok sem keltik éppen egy negyvenkilenc éves férfi látszatát.

Tom örök fiatalságának több magyarázata is lehet. Az internetes közösség szerint (nyilván viccelnek) halhatatlan, akárcsak Nicolas Cage vagy Keanu Reeves. Egyesek pedig úgy vélik, hogy az életben is a Mission: Impossible-ben látott maszkok közül hord egyet. De mindkét feltételezésnél sokkal valószínűbb, hogy Tom a plasztikai sebészének kér áldást Xenutól esténként, amiért eszközeivel eltüntette róla az idő vasfogának nyomait. Hivatalosan egyébként neje, Katie Holmes kencéit kobozta el, és azoktól néz ki ennyire jól… A kérdés már csak az, hogy akkor ezek a szerek miért nem hatnak ennyire látványosan a nőkre?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik