Szórakozás

Lassan beleőrülnek az ingerszegény életükbe a valóságshow szereplői

Még a szerelmesek is egyre nyűgösebbek az ÖsszeEsküvők Rezidenciáján, már nehezen tudják lefoglalni magukat. Csak Alekosz imádja a kamerát, igaz, ő folyamatos ivászattal enyhíti "kínjait".

Vannak, akik jobban, mások kevésbé, de időnként mindenki vágyik az egyedüllétre. Ennek hiánya több hónap után egyre inkább megviseli a valóságshow-szereplőket is, akik többnyire üres fecsegéssel, evéssel, poharazgatással vagy alvással töltik ki a napjaikat.

A szakember szerint három hónapot folyamatosan társaságban tölteni rendkívül megterhelő. Bár az ÖsszeEsküvők Rezidenciája tágas, így bárkinek módjában áll kicsit elvonulni a többiektől, arra nincs garancia, hogy a játékosok tiszteletben is tartják egymás igényeit.

Hevesi Kriszta pszichológus úgy látja, a szereplők sokszor az összezártság miatt viselkednek furcsán. Dóra például nemrégiben a fűtetlen dohányzóban próbált álomra szenderülni, ám Alekosz oda is követte. A vörös lány hisztérikusan reagált, pedig ő csak néhány hetet töltött a luxusbörtönben.

Akármennyire is kedves Csenge szívének Peti, olykor rajta is látszik, hogy nem örül a fiú közeledésének, terhes számára a folyamatos együttlét. A szakember szerint egyébként ő az egyik legérettebb szereplője a műsornak, képes uralkodni az indulatain. Hevesi úgy véli, ő majd a Rezidenciából kikerülve is jól kezeli majd az ismertséget, aminek persze az is oka, hogy édesapja, Kiki által egészen kicsin már betekinthetett a hírességek világába.

A valóságshow-k történetében talán Alekosz az egyedüli, aki – úgy tűnik – minden percben élvezi a kamerák jelenlétét.

Hevesi Kriszta szerint a még játékban lévő szereplőknek még csak most jön a neheze – vissza kell illeszkedniük a valóságos életbe, ami a labilisabb szereplőknek nem lesz könnyű. Három hónap után egy ideig még biztosan úgy viselkednek majd, mintha a kamera még mindig figyelné őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik